Egyéb 

Morbid átverés: laptopot rendelt, fadarabot kapott

310938 cepanica fPetrović Nenad, a 29 éves belgrádi lakos igencsak meglepődhetett, amikor a „kupujemprodajem.com” nevű weboldalon 12.000 dinárért vásárolt laptop helyett egy igen csak méretes, több  mint 2 kilós fadarabot kapott.

„A postán érkezett csomagot miután elkezdtem kibontani, arra lettem figyelmes, hogy a doboz egyik sarkánál nem a laptop, hanem egy fadarab kandikál ki. Nem sokat gondolkodtam, azonnal cselekedtem. A félig kibontott dobozt a helyi postára vittem, ahol is értesítettem az ott dolgozókat, hogy átverés áldozata lettem, valamint kértem, hogy a befizetett pénzt, azonnal utalják vissza. A csomag végül a postai bizottság tagjai előtt lett teljesen kibontva, akik azt javasolták, hogy az esetet jelentsem a rendőrségnek. Ezt meg is tettem, majd a feljelentés után visszatértem a postára, ahol újabb hidegzuhany ért: közölték velem, hogy mégsem tehetnek semmit, az elküldött pénzt már nem tudják visszautalni” – nyilatkozta Petrović.

A sikertelen próbálkozás után Petrović, az említett adásvétellel foglalkozó weboldalnál is megpróbálta menteni a menthetőt.

„A honlapon egyetlen telefonszám sincs feltüntetve, csupán egy e-mail cím található. A hirdetés amelyen keresztül a laptopot vásároltam hirtelen eltűnt, hasonlóképpen a hozzászólásom is törölve lett (amelyben az átverésről írtam)” – magyarázta Petrović.

Elmondása szerint érthetetlen számára, miért szükséges a honlapon való rendeléshez és eladáshoz a regisztráció során megadni a személyes adatokat, ha azok hitelességét senki sem ellenőrzi. Az ilyen és ehhez hasonló átverések felgöngyölítésében a hiteles adatok, bizony sokat jelentenének.

A legújabb információk szerint, időközben jelentkezett a laptopot kínáló és tüzifát küldő topolyai Saša Kostić, aki igéretet tett arra, hogy visszafogja fizetni a kissé morbid módon megszerzett pénzt.

Blic nyomán Z.D.

Hasonló bejegyzések