Egyéb 

Oktatási helyzetkép Zentán

gimi-zentaNemrég közöltünk írást arról, hogy nem válnak önállóvá a zentai község általános iskolái, vagyis továbbra is egy egységes iskolaközpont keretében működnek. Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja ezúttal arról tájékoztatott bennünket, hogy meddig jutottak a kérdésben.

A beruházásokról elmondta, hogy a Thurzó Lajos Általános Iskolában 2,6 millió dinárba kerülne a padlózat cseréje, amit a tartományi szervek tavaly év végén jóváhagytak, a javítási munkálatok pedig elkezdődtek.

Az Emlékiskolában a vizesblokkot korszerűsítik, valamint a szennyvízelvezető csöveket újítják fel. Ez több mint 1 millió dináros beruházás lesz, s a kisebb munkálatok már el is kezdődtek, a nagyobbakra pedig valószínűleg a nyári szünidőben kerül sor.

A Gimnáziumban az emésztőgödör okozott problémát és az épületet végül rákapcsolták a csatornahálózatra. Ugyanez történt a zeneiskolával is.

A 100 éves kevi iskolában az év első félévében padlócsere várható.

Az oktatási intézményekben ezenkívül megfigyelő kamerák felszerelését tervezik, amivel a lopások, betörések megelőzését kívánják elérni.

A középiskolákhoz kötődően a terveik közt szerepel az is, hogy egy-két éven belül elkészítsék egy kollégium főtervét, utána pedig pályázni szándékoznak az épület kivitelezésére.

A zenei oktatással kapcsolatosan elmondta, hogy a Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola keretében Zentán és a csókai kihelyezett tagozaton folyik zenei képzés: az idei tanévben 286 tanuló jár a zeneiskolába, ebből 30-an tanulnak a csókai kihelyezett tagozaton.

Kormányos Katona Gyöngyi elmondta azt is, hogy a múlt év második felében az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a tartomány azon határozatát, hogy azoknak a családoknak, ahol a harmadik és negyedik gyermek óvodába jár, a tartomány fedezi az ott-tartózkodási költségeket. Tehát ezt most már a szülőknek kellett volna fizetniük, az önkormányzat azonban visszamenőleg 2012 szeptemberéig nem akarta a szülőket megterhelni, ezért ebben a tanévben az önkormányzat magára vállalta ezt az anyagi terhet, amely 2 millió dinárt tesz ki. A határozat egyébként közel 100 óvodást érint.

Mindezek mellett a pedagógusok továbbképzésére félmillió dinárt különítettek el a költségvetésből. Az önkormányzat úgyszintén igyekszik támogatni a felsőfokú intézményekben tanulókat. Az idei tanévben 12 ösztöndíjat ítéltek oda a meglévő ösztöndíjak mellett, így jelenleg 31 hallgatót támogat az önkormányzat havi 6000 dinárral.

(Gye)

Hasonló bejegyzések