szabadka nemieroszak2017Egyéb 

Szabadka: Tizenkét éves lányt vert össze és erőszakolt meg négy kiskorú

szabadka nemieroszak2017A szabadkai rendőrség letartóztatott három, 14 és 15 év közötti kiskorú személyt, akiket azzal vádolnak, hogy brutálisan megvertek, majd megerőszakoltak egy 12 éves kislányt. A gyanú szerint a bűncselekményben részt vett egy negyedik társuk is, aki 12 éves.

A bűncselekmény egy hete történt egy Szabadkához közeli faluban, azonban a sértett félelmében csak később mondta el a történteket a szüleinek, akik ezután értesítették a rendőrséget, és tették meg a büntetőfeljelentést. A hatóságok rövid nyomozást követően előállították a kiskorú gyanúsítottakat, akiket fizikai és szexuális erőszakkal gyanúsítanak.

A szerb sajtó beszámolója szerint a sértett kislány iskola után barátnői meghívására látogatott el a beszámolókban meg nem nevezett Szabadka közeli faluba. Itt ismerkedett meg későbbi bántalmazóival. Az eset akkor vett tragikus fordulatot, amikor a lány barátnői elmentek, és otthagyták őt a négy fiúval. Ezek először csipkedni és fogdosni kezdték, majd amikor a lány ellenállt, akkor brutálisan összeverték és megrugdosták a lány fejét és testét is, ezután pedig megerőszakolták. Végül pedig megfenyegették, hogy ha bárkinek is beszélni mer a tettükről vagy feljelentést tesz, akkor megkeresik és megölik.

A traumatizált áldozat ezért csak később számolt be a történtekről a szüleinek. A lány orvosi vizsgálata után megállapították, hogy testén sérülések és zúzódások találhatóak a fizikai bántalmazás következtében.

Az ügy a továbbiakban a szabadkai bíróságon folytatódik majd. A 14 éves A. B., és a két, 15 éves P. S. és I. H. a szerbiai törvények értelmében három és tizenkét év közötti börtönbüntetésre számíthatnak, ha elítélik őket. Azonban mivel tettüket súlyosbítja, hogy azt előre megfontolt szándékkal, csoportosan és kiskorú ellen követték el, így a büntetésük legkevesebb öt, maximálisan tizenöt év lehet.

 
H. Á. 
 

 

 

 

Hasonló bejegyzések