Éhségsztrájkba kezdett ma egy tanítónő Belgrádban
Belgrádban, a kormány épülete előtt kezdett éhségsztrájkba egy šabaci tanítónő.
Ceca Kojić ötvenhárom éves osztálytanító azt állítja, hogy az igazgatónője személyes indíttatásból és bosszúból mondott fel neki még tavaly október 16-án. Az indoklásban az állt, hogy a tanítónő nem végezte el a minisztérium által utólag kötelezővé tett főiskolát két éven belül, így meg kell szüntetni a munkaviszonyát. A pedagógus állítja, hogy nem a saját, hanem éppen az említett oktatási minisztérium hibájából történt a csúszás, amit az illetékes kormányszerv meg is erősített. A nő szerint az igazgatónő személyes bosszúját élte ki, amikor neki felmondott.
Az igazgatónőre egyébként is rengeteg a panasz. Ezt egy, a Blic újságnak elküldött, a tanítónő közvetlen munkatársai által összeállított levél is igazolja.
A tanítónőt idő közben fogadta az oktatási miniszterhelyettes és megígérte, holnaptól ismét munkába állhat.
Az asszony egyetlen dinár jövedelem nélkül maradt, azért is döntött úgy, hogy éhségsztrájkba kezd, mivel már nincs miből megélnie.
Én ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy nem ő az első, és sajnos nem is az utolsó, aki a munkáltatója által, önhibáján kívül került az utcára jövedelem nélkül. És a legborzasztóbb az egészben, hogy ezáltal  nem csak az érintett, hanem a családja is kilátástalan helyzetbe kerül, és a legtöbb esetben nincs egyetlen ember sem, aki segítene. A legkönnyebb homokba dugni a fejünket…
Blic.rs nyomán M.Z.
Â