Mi történt a rezsim elleni tüntetésekkel? Lesz-e folytatás?
Sokan nagy reményt fűztek a Vučić önkényuralma elleni tüntetésekhez. A kezdeti lendület azonban alábbhagyott, az elszántságot közöny és letargia váltotta fel.
Kisebb csoportok itt-ott még tüntetgetnek, de a rezsimnek ez olyan, mint a bolhacsípés.
A szerb értelmiség egy része a kezdetben úgy vélte, kifejezetten pozitív tényként könyvelhető el, hogy a spontán demonstrációknak nincs vezéralakja. Újabban viszont felülkerekedni látszik az a nézet, miszerint mégsem ártana egy olyan karizmatikus egyéniség, aki összetartaná és irányítaná a tiltakozókat.
A kezdeti látványos megmozdulások intenzitása gyengülésének egyik oka (vagy következménye?), hogy a demonstrálók három csoportra oszlottak.
A Hét Követelés nevű csoportosulás egyik vezetője, Jelena Bogdanović úgy véli, nem szükséges minden nap tüntetni, hiszen átmenetileg csökkent az energia, jelenleg nyoma sincs a reménykeltő tömegességnek. Ugyanakkor hozzáfűzi: ez korántsem jelenti, hogy az emberek adott pillanatban nem vonulnak ki ismét nagy számban az utcákra. Az egyik olyan esemény, amely újra az elégedetlenség fokozódásához vezethet, az új munkatörvény elfogadása lehet, amelyre a nyár elején kerül sor. Joggal feltételezhető, hogy ez a jogszabály a dolgozók jogainak további csorbításához vezet majd, amit az érintettek nem hagyhatnak szó nélkül.
Marko Dmitrović, a Diktatúra ellen nevű csoport egyik szervezője szerint az eddigi tüntetések részben elérték a céljukat, mozgósították a közvéleményt, megmutatták, milyen magatartást várnak el a hatalmat gyakorló politikusoktól. Az említett csoport továbbra is napi szinten tüntet, főleg a médiaházak előtt.
Gavrilo Lončetić, a Kultúrával a diktatúra ellen nevű szervezet tagja elmondta, hogy a tiltakozók ideológiai okok miatt szakadtak három részre, de elég egy újabb kritikus esemény, hogy ezek a frakciók ismét egyesüljenek és elégedetlen tömegeket vezessenek ki az utcára. Szerinte a demonstrációk nem fulladtak ki, csupán kisebb intermezzóról van szó.
Politika nyomán K. P.