Egyéb 

Tanulságos történet: A szerbek (is) irtóznak az egzotikus menekültektől!

menekultek25Félnek, hogy „Szerbia lassan afrikai országgá válik”.

A Lajkovac községhez tartozó Bogovađa faluban létezik egy menekültközpont. Kapacitásai annyira megteltek (150 férőhelyesek, a menekültek száma pedig 230-ra rúg), hogy az afrikai és ázsiai menekültek egy részét a még kisebb, szomszédos Vračević faluban helyezték el.

Előzőleg a menekültügyi hivatal felkérte az említett falu lakosait, hogy havi 50 euró fejében fogadják be az azilánsokat. Egyesek megörültek a kereseti lehetőségnek és befogadták a jövevényeket. Mások viszont rettenetesen felháborodtak és petíciót írtak alá, amelyben követelik az illetetékes állami szervektől, hogy három napon belül költöztessék ki az egzotikus vendégeket.

A menekültek, vagy ha jobban tetszik, menedékkérők Avganisztánból, Szomáliából, Algériából, Szíriából, Mianmarból érkeztek.

A jelenlétüket rühellő szerbek attól tartanak, hogy az azilánsoknak, akik szállásat, kosztot és napi 10 eurós zsebpénzt (!) kapnak az államtól, annyira megtetszik az itteni élet, hogy utanuk jön a rokonság. A végén majd teljesen felborulnak a nemzetiségi arányok és Szerbiából afrikai ország válik, mondják az aggódó helybeliek.

„Azt hallotuk, hogy ezek az emberek erős életesztönnel rendelkeznek. Ez például azt jelenti, hogy bármikor betörhetnek egy nyaralóba? És mi van akkor, ha a szexuális ösztönük is erős, és az itteni asszonyokon élik ki azt? Ha pedig védekezünk, majd rasszisták leszünk?” – teszi fel a kérdéseket az egyik polgár.

A bogovađai központra az állam havi 50 ezer eurót költ!

A menekültek Törökországon, Görögországon, Macedónián és Koszovón keresztül érkeznek Szerbiába, persze illegálisan, dokumentumok nélkül. Sokuk számára ez csak egy állomás, ugyanis egy idő után az EU országaiba tartanak, főleg Németországba, ahol a hatóságok havi 700 eurós adományban részesítik őket, de Olaszország is egyre szimpatikusabb számukra, ugyanis ott 450 eurós szociális segélyre számíthatnak. És aztán a németek csodálkoznak, hogy ellepik őket a menedékkérők.

Mi csak azért imadkozunk, hogy kerüljék el Délvidéket, ugyanis az itteni lakosságnak eddig épp elég keserű tapasztalata volt mindenféle menekülttel.

A Srbin portál nyomán F. L.

                 

Hasonló bejegyzések