Megbukott az MNT médiastratégiája
Pénzhiány a vajdasági magyar médiában
Több vajdasági intézményt is fenyeget a megszűnés veszélye – jelentette ki Hódi Sándor, a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának elnöke. Legtöbbjük veszteséggel zárta a 2012-es évet. A médiumok a támogatási rendszerben, illetve a belső átszerveződésekben bíznak. Úgy látszik túlköltekezték magukat a pártalapon kinevezett igazgató urak és hölgyek. Nem elegendő a szájban lévő nyálmirigy fokozott termelésének biztosítása – jó ha van egy kis gazdasági véna is.
Több millió dináros veszteséggel zárták a 2012-es évet a vajdasági médiaházak. A Magyar Szó esetében ez az összeg meghaladja a 18 millió dinárt. Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója szerint kevés támogatást kaptak, ennek ellenére sikerült valamiféle erősödést elérniük. Kiadásaik mintegy 75 százalékát saját forrásból finanszírozzák. Jövőre újabb átszervezéseket terveznek. „A hirdetőosztály, a lapterjesztés, a marketingosztály átszervezésén, annak felerősítésén próbálunk a vállalat anyagi helyzetén javítani.”
A Mozaik Televízió, a Pannon RTV, a Magyar Szó és a Hét Nap is javulást remél a 2013-as évtől. Anyaországi támogatásokban és a belső átszervezések sikerében bíznak. Az MNT Tájékoztatási Bizottságának elnöke szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sok intézmény hitelfelvételre kényszerül, ami újabb kiadásokat jelent a médiaházaknak. Nagy gond az is, hogy elakadt a párbeszéd a pályázók és a pályázat kiírói között – mondta Hódi Sándor. „Amíg a pályáztatás egyre bürokratikusabbá válik, addig bennünket az élet egyszerűbb, kézenfekvőbb megoldásokra kényszerít. Vagy pedig eladósodunk, ami pedig számos szervezet megszűnését, intézetek ellehetetlenítését jelenti.”
Javaslom egy intenzív továbbképzésen való részvételt, melynek címe: Hogyan legyünk sikeresek pénz nélkül – elhivatottságból. Azt mondják, hogy erre nincs példa és csak mese az egész? A delhir.com pedig valahogy így műxik…
(Gye)