Hidegaszfalt a zombori utakon
A zombori Čistoća Kommunális Közvállalat dolgozói javításokat végeznek a Zombor – Bakolc úton. A munkálatok 4 kilométeres szakaszon zajlanak, a lyukakat hidegaszfalttal fedik be.
Eddig már sikerült elvégezni a szükséges javításokat a Zombor – Rančevo és a Zombor – Gádor – Haraszti útszakaszokon, valamint egyes utcákban az ipari övezet felé vezető kerülőúton.
Mint Budimir Nastasić, a közvállalat operatív építési részlegének vezetője mondta, még csak a bakolcai szakasz maradt hátra, de ez lesz a legnehezebb és legmunkaigényesebb rész.
Szavai szerint a peremvárosi településeken az utakat többnyire megjavították, a további műveletek pedig a zombori Városépítési Igazgatóság utasításai alapján történnek majd. Az útak felújítása egész télen kivetelezhető a hidegaszfalt-tömegnek köszönhetően, amelyet -26 fokos hőmérsékletig lehet alkalmazni.
Kanadai technológia szerint előállított masszáról van szó, amelyet idén első ízben használnak a zombori helyi utak javítására.
sombor.tv nyomán F. L.