Kasza csak Szabadkán élvezheti a szabadságát
Ha valaki azt hitte, Józsi bá végleg megúszta az Agrobank-ügyet, tévedett. Az előzetesből ugyan kiengedték, de az ellene indított eljárás folytatódik.
Kasza a gyanú szerint még három személlyel együtt (akiket szintén kiengedtek a vizsgálati fogságból) banki garanciákat adott ki és hiteleket hagyott jóvá az előírtnál kedvezőbb feltételek mellett, amivel az Agrobanknak 13 millió eurós kárt okozott.
Józsefet (akinek a polgármestersége alatt oly kevés menekült érkezett Szabadkára), a bíróság azért engedte ki, mert „megszűnt a tanúk befolyásolhatóságának lehetősége, ugyanis minden tanú kihallgatása lezajlott”.
A bíróság ugyanakkor Kasza esetében elrendelte a tartózkodási hely, vagyis Szabadka város területe elhagyásának tilalmát.
Danas és Magyar Szó nyomán F. L.