Ítélkezés helyett jutalom: Vučić felfelé buktatta botrányhős barátját, a kertészt
Tizenhat hónap múlt el azok után, hogy Bratislav Gašić egykori védelmi minisztert a szerb kormányfő eltávolította funkciójáról egy sajtótájékoztatón tett szexista kijelentése miatt, („kedvelem a könnyen letérdelő újságírónőket”). Legalábbis ez volt akkor az ürügy a leváltására.
Ha a kruševaci haladó legnagyobb bűne ez lenne, akkor talán most nem is botránkoznánk meg annyira, hogy ezek után mégis az egyik legfelelősségteljesebb pozíciót kapta meg lelki jóbarátjától, vagyis a haladó rezsim fejétől, Aleksandar Vučićtól. Aki viszont éppen Gašić fent említett botlását említi, mint a legsúlyosabb incidenst, amiért fizetnie kellett a „keramikusnak” (Gašić saját állítása szerint azonban nem keramikus, hanem kertész, a közgazdasági főiskolát pedig később végezte el Nišben – talán).
Mintegy 20 éve saját vállakozása van, ezenkívül a sportvilágban is „jeleskedett” egyes klubok vezetőjeként, így a kruševaci női kézilabdások, illetve a Napredak (Haladás) elnevezésű fociklub igazgatója is volt. 2012 és 2014 között Kruševac polgármestereként szerepelt a közéletben, ezek után pedig a haladók védelmi minisztert faragtak belőle. Holott olyan spekulációk is napvilágot láttak, hogy nem is szolgált a seregben, amit ő maga persze cáfolt.
Mindeközben konfliktusba került Saša Janković akkori jogvédővel, emellett diszkriminációs és korrupciós botrányokba is belekeveredett. Ezek egyrészt miniszteri pozíciójával, másrészt a tulajdonában lévő televíziós csatornával voltak kapcsolatosak. Gašić ellen bűnvádi feljelentésre is sor került, de a szerbiai korrupcióellenes ügynökség is indított eljárást.
A haladók nagy „túlélője” azonban vette mindezen akadályokat, valószínűleg jóbarátjának, azaz Vučićnak köszönhetően.
Ezután nem is kell csodálkoznunk azon, hogy a 2015 márciusában bekövetkezett hírhedt „helikopterbaleset” után nem került felelősségvonásra, pedig közvetlenül felelős a helikopteren halálukat lelt emberek életéért, a gép felszállására ugyanis közvetlenül ő maga adott engedélyt.
Ha olvasóink még emlékeznek, akkoriban még a helikopter elhunyt pilótájának emlékét is bemocskolták, valószínűleg csak azért, hogy a „kertész” és a többi haladó mentesüljön a felelősség vádja alól. Gašić ugyanakkor mind a mai napig büszke akkori döntésére, sőt, mint azóta nyilatkozta, ma is ugyanígy tenne.
Amint azt a bevezetőben említettük, valamivel később a haladók talán legellentmondásosabb politikusa (nevezzük így, habár még ezt sem érdemli meg) 16 hónapos kényszerpihenőt kapott barátjától, viszont ezek után jött a rehabilitáció. Így most a Biztonsági-Információs ügynökség (BIA) új igazgatója lesz, amint azt portálunk is közölte. Ez a tény is hűen tükrözi a szerbiai haladó politikai színtéren uralkodó állapotokat.
(Szerb sajtó nyomán)