A VMDP új elnökének Csorba Bélát választották
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) ma délelőtt tartotta meg Óbecsén a tisztújító kongresszusát. Ágoston András a párt leköszönő elnöke nem kívánt ismét indulni a posztért, mint mondta az aktív politikai élettől is vissza szeretne vonulni.
A kongresszuson a párt több mint 150 küldötte jelent meg, akik az egyedüli jelöltet, a temerini Csorba Bélát választották meg, akire a megjelent tagság soraiból 138-an voksoltak igennel. A párt két alelnöki posztjáért folyó voksoláson Gusztony Andrásnak 130-an, Kovács Lászlónak pedig 73-an szavaztak bizalmat. Emellett a húsz tagú választmányi tagságot is megválasztották.
Ágoston András leköszönő elnök megköszönte a párt tagságának a közel negyedévszázados közös munkát, majd a VMDP jövőjére nézve Rosa Luxemburgot, a zsidó származású kommunista alapideológust idézte: „Voltunk, vagyunk és leszünk!”
Csorba Béla a kongresszus utáni sajtónyilatkozatában elmondta, hogy döntő változásra nem fog sor kerülni a párt életén belül, hiszen a leköszönő elnökkel az alapértékeik ugyanazok.
A párt továbbra is az autonómiatörekvéseket tartja legfontosabb célkitűzésének, második legfontosabb célként pedig az 1944/45-ös vérbosszú felderítését és kivizsgálását jelölték meg, valamint az ismét, egyre vehemensebben jelentkező magyarverésekkel is kiemelten kíván foglalkozni a VMDP – mondta el Gusztony András a párt alelnöke.
Csorba Béla: Tanár, költő, politikus és néprajzkutató. Született Temerinben, 1950. június 26-án. Nős, két gyermek édesapja. Az általános iskolát szülőhelyén végezte, gimnáziumba Kaposvárott és Újvidéken járt, Újvidéken érettségizett, majd az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerez tanári oklevelet. Tagja volt a Jugoszláv Kommunista Szövetségnek, de 1989-ben a koszovói vérfürdő hatására kilépett a szervezetből. Alapító tagja volt az UJDI újvidéki szervezetének, 1990-ben egyik alapítója és elnökségi tagja a belgrádi Demokratikus Fórumnak, később szakít a mozgalommal. A VMDK elnökségének és emberjogi bizottságának volt tagja, a Temerini Körzeti Szervezet elnöke. A Hírmondó közlöny felelős szerkesztője. Tagja a Szövetségi Képviselőház Emberjogi Bizottságának. Később a VMDP elnökségi tagja, a párt alelnöke, a temerini szervezet elnöke, és 2013-tól a párt elnöke. Temerinben több művelődési intézmény (Helytörténeti Múzeum, Művelődési Kör, TAKT) alapító tagja. Díjak: Sinkó Ervin-díj, 1988-ban egy amatőr filmes szemlén különdíj.
(forrás:ki kicsoda)
(H. Á.)