Délvidék 

Az úttesten lévő éles tárgyak okozhatták a buszbalesetet?

Az egyik sofőr hunyt el abban a tragikus buszbalesetben, mely az E-75-ös autóúton történt Bácsfeketehegy közelében – közölte a poznani utazási iroda képviselője.

Az 50 éves férfi a sofőr melletti ülésen ült.  Ő a helyszínen életét vesztette.

A Görögországból hazafelé tartó autóbusznak ötvenhárom utasa volt, közöttük huszonhét gyerek. A verbászi kórházban a könnyebb sérülteket ápolják, míg a súlyosakat, közöttük egy kiskorút is, Újvidékre szállítottak.

Vladimir Rebić, a szerb rendőrség igazgatója meglátogatta a verbászi kórházban a szerencsétlenség sérültjeit. Elmondása szerint a sofőr elveszítette uralmát a kormány felett, ezért tért le az útról, majd borult fel.

Anna Białek, a lengyelországi utazási iroda munkatársa a tvn24-nek nyilatkozott. Kijelentette, hogy az autóbusz jó műszaki állapotban volt, mindössze kétéves. Kizárja, hogy a gépjármű meghibásodása okozhatta a balesetet. Tapasztalt sofőrök vezették. Szerinte a legvalószínűbb ok az lehetett, hogy az úttesten éles tárgyak voltak, amit bizonyít, hogy a busz jobb első kereke kilyukadt.

Hasonló bejegyzések