Mitől fél a világ, és mitől a magyarok?
Átfogó, 38 országban, 42 ezer ember bevonásával készült kutatás eredményeit közölte a Pew Research Center, a felmérésnek pedig Magyarország is részese volt.
Az adatokból kiderül, hogy szerte a világon az emberek – a nyolc opció közül – leginkább az Iszlám Államtól, illetve a klímaváltozástól félnek. Az eredmények természetesen országonként, régiónként és kontinensenként is eltérnek, de a legtöbben szinte mindenhol ezt a kettőt jelölték meg válaszul.
Az előbbit főként Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában és az Amerikai Egyesült Államokban érzik fenyegetőnek, míg az utóbbi miatt leginkább Dél-Amerikában és Afrikában aggódnak.
A dobogó harmadik fokára a kibertámadások. A hackerek miatt leginkább Japánban félnek, az ázsiai országot pedig az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság követi, ahol az elmúlt hónapokban több támadás is végigsöpört. Görögországban és Venezuelában a legtöbben a globális gazdaság állapotától félnek, ami nem csoda: mindkét ország válságban van. Ugyanez az érték Hollandiában, ahol csak minden nyolcadik megkérdezett mondta azt, hogy a saját gazdaságukkal baj van, 21 százalék volt.
Magyarországon nagyjából 57 százalék gondolja úgy, hogy rossz a gazdasági helyzet, 38 százalék pedig úgy, hogy a nemzetközi állapot fenyegető az országra nézve. A menekültválságot átlagosan tízből négyen jelölték meg aggódásuk forrásaként, s a legnépszerűbb válasz épp Magyarországon volt: 100-ból 66-an gondolják úgy, hogy jelenleg ez az ország legnagyobb problémája.
(Forrás: 24.hu)