Elkeseredett gazdák jogos követelései
A pancsovai Mezőgazdasági Egyesület levélben fordult a szerb kormányhoz és a Mezőgazdasági Minisztériumhoz, amelyben rámutat az idei súlyos aszálykárokra, valamint követeli az illetékesektől, foganatosítsanak megfelelő intézkedéseket a veszteség enyhítése érdekében.
A búza gyenge hozama és alacsony felvásárlási ára miatt a gazdák az alapvető termelési költségeket sem tudják fedezni.
Emiatt egyebek között követelik, hogy a kormány erre az évre teljes mértékben tehermentesítse őket a vízlecsapolási illeték címén felhalmozódott tartozások fizetése alól.
Továbbá elvárják, hogy a 2017-es évre vonatkozóan helyezzék úgymond nyugalmi állapotba a mezőgazdasági nyugdíjakért fizetett járulékot, amely háztartásonként 72 ezer dinárt tesz ki.
Emellett követelik, hogy egy monopólium-ellenes bizottság létrehozásával a kormány, azaz az illetékes minisztérium egyenlő feltételeket teremtsen az idei termésű napraforgó felvásárlásához. A gazdák szerint a napraforgó kilónkénti ára 45 dinár kellene, hogy legyen.
A fenti követeléseket a pancsovai termelők fogalmazták meg, de egyertelmű, hogy a többi gazda is hasonlóan gondolkodik.
Szégyen, hogy a kormányt (amelynek ugyebár a VMSZ is összetevő része) egyáltalán emlékeztetni kell, mi a dolga, amikor az idei aszálykár egyértelműen természeti csapásnak minősíthető.