Az oktatás leépítésével a „szent” célig: olcsó zombi munkaerőt felkínálni az idegeneknek

A szerb elnök egyik fő ütőkártyája a külföldi „beruházók” vonzásához az olcsó munkaerő felkínálása. Ezt ő maga mondta korábban, amikor még a kormányfői posztot töltötte be.

Nem elég azonban, hogy a melósok olcsók, nem árt, ha minél műveletlenebbek, ha minél kevesebbet gondolkoznak a saját fejükkel. A teljesen elfásult, zombi szintjére degradált munkavállaló nem fog elégedetlenkedni, sztrájkban vagy tüntetéseken részt venni.

A jelek szerint az ilyen „humán robotok” megeteremtésének feladata Mladen Šarčević oktatási miniszternek jutott. A cél: minél alacsonyabb szintre zülleszteni az oktatás szinvonalát, hogy aztán a sulikból többnyire felszínes, erősen hiányos műveltségű, a későbbiekben könnyen befolyásolható egyének kerüljenek ki.

Erről tanúskodik az a hír is, miszerint a miniszter ebben az évben több ezer tanügyi dolgozót szándékozik kirúgni. Szebben mondva: technológiai munkaerő-felesleggé nyilvánítani. A következő hónapokban derül ki, közülük hányan számíthatnak végkielégítésre, valamint hányan kerülnek üres pénztárcával az utcára.

Šarčević indoklása szerint azért van szükség ilyen drasztikus „ésszerűsítésre” (pont) a tanügyben, mert az elmúlt tizenhat évben Szerbiát egy Újvidék nagyságú városnak megfelelő lakosságcsökkenés sújtotta, miközben a tanítók-tanárok száma semmit sem változott. (Azt persze nem hangoztatta, hogy a polgárok számának zsugorodásához az elmúlt öt évben a haladók és a jól ismert csatlósaik: szocialisták, VMSZ stb. is jelentős mértékben hozzájárultak.)

A Tanügyi Dolgozók Szakszervezetének Uniója aggodalmának adott hangot, hogy a leépítések az oktatási intézményekben az említettnél is jóval nagyobbak lesznek.

Mi több, az egyetemeken is komoly csisztka készül.

Legszembeötlőbb, hogy a belgrádi Egészségügyi Karon – bármennyire is hihetetlenül hangzik – 250 alkalmazott elbocsátásat helyezték kilátásba. Most, amikor az orvoshiány napról napra nő…

Visszatérve az általános és középfokú oktatásra: számos délvidéki iskolában a tanítók és tanárok hihetetlen nyomás alatt dolgoznak. Való igaz, hogy csökken a (főleg) magyar, továbbá a szerb, a horvát stb. nemzetiségű diákok száma, ezzel szemben viszont – a tanügyi dolgozók elmondása szerint – duzzad az integrációra képtelen roma „tanulók”‘ jelenléte.

Az oktatási törvény értelmében fegyelmezési mechanizmusok nélkül maradt tanügyesek gyakran „bronxi légkörben” (aki akarja, megérti) kénytelenek megkeresni a lecsökkentett bérüket.

Akárhogyis, a tanügyi dolgozók számának lefaragása több oknál fogva is felháborító és indokolatlan. Nem kevésbé vérlázító a munkahelyükre gyakran be sem járó pártkáderek számának folyamatos növelése, akik többnyire haszontalan közvállalatokban és közintézményekben jutnak zsíros álláshoz.