A horvátok szerint a szerb politikusok a Mladić elleni ítélet kapcsán elhangzott reagálásai azt mutatják, hogy ők még mindig Nagy-Szerbiáról álmodnak
A horvát politikusok, elemzők és átlagpolgárok egyaránt biztosak voltak abban, hogy Ratko Mladićot, az egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot, akit ők szimplán balkáni mészárosnak neveznek, a hágai bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli. Ennélfogva elmaradt az izgalom és az eufória. De…
A Deutsche Welle német lap rámutat: Andrej Plenković horvát kormányfő szerint az ítélet megfelelő, de ugyanakkor nincs rendben, hogy nem foglalja magában a Mladić által Horvátországban elkövetett háborús bűnöket.
Milorad Dodik nyilatkozata a Mladić ellen hozott ítéletről azt mutatja, hogy még nem ért véget a Nagy-Szerbiával kapcsolatos álom, véli a horvát nyilvánosság és média nagy része.
Aleksandar Vučić reagálását sem tartják korrektnek, sőt.
A horvátok elárasztották a közösségi hálót Vučićot ábrázoló fotókkal, főleg azzal, amelyen sörös ládát visz Vojislav Šešeljnek és Tomislav Nikolićnak, valamint azzal, amelyen Ratko Mladić sugárút feliratú utcanévtáblát ragaszt a B92 (valamikor ellenzéki) televízió épületére.
A horvát államügyészség emlékeztet arra a tényre, hogy a šibeniki bíróság korábban 20 év börtönre ítélte Mladićot (távollétében) Šibenik, Kijevo és Sinj megtámadásáért és mintegy háromezer lakos kiűzéséért a Vrlika településről.