Gondolatok Blanka szörnyű tragédiájáról

Blanka visszafordíthatatlan és rettenetes tragédiája sokszorosan borzalmas.

Az interneten fellelhető cikkek – a magyar és szerb hírportálok mellett megtalálhatóak horvát, montenegrói és bolgár oldalak beszámolói is – hemzsegnek a logikailag ellentmondásos tényektől, a valótlan állításoktól, így nehéz kihámozni, hogy pontosan mi és hogyan történt. Legjobban csak Blanka tudná elmondani az igazságot.

Volt, ahol tévesen 22 évesnek írták a lány korát a 25 év helyett. Máshol olvastam azt is, hogy több mint három éve jártak párban, de valójában csak 2017. október 25. óta, noha a közösségi médiából ezen adatok bárki számára gyorsan leellenőrizhetőek. Az első értesülésekből még azt hallottuk, hogy a férfi megkéselte a lányt, majd egy ollóról is lehetett olvasni később, hogy a falhoz verte a fejét, és végül, hogy két kézzel fojtogatta. Talán ez kevésbé fontos, de több különböző hír látott napvilágot arról is, hogy kinek a lakásába, és milyen céllal érkeztek Magyarországra. Ezek tükrében felteszem azt a kérdést, hogy a kedves újságírók – tisztelet a kivételnek – a valós tényeken alapuló tájékoztatásának nevezett tevékenység végzésekor honnan szerzik be és hogyan ellenőrzik le a felhasznált tényeket? Esetleg csak hallanak valamit, és minden morális és erkölcsi normát hátrahagyva írnak valamit egy rahedli álnok állítással megfűszerezve médiahajhász célokkal?

Az elmúlt napokban a nyilvános tájékoztatások alapján hosszasan elemeztem ezt a borzalmas eseményt, mégsem értettem meg, hogy hogyan történhetett meg ez a végzetes tragédia. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem tisztem, s nem is kívánok senkit sem megvádolni, vagy megsérteni, különösen így, az események pontos ismeretének hiányában.

Egy társasházban, ahol több tíz- vagy száz ember él, hogyan történhetett meg az, hogy a hangos veszekedést hallva senki sem lépett ki valamelyik lakásából megakadályozni, megnézni, megkérdezni, hogy mi történik, mi a probléma? Ha igaz, hogy a végzetes pillanatokban ott volt tőlük mindössze egy fallal elválasztva négy barát, hogy lehet az, hogy egyikük sem sietett oda a kiáltásokra, különösen, miután a szegény lány fejét a falba verte a gyilkos, ami elvileg hangos bufogással jár? Az interneten olvasható cikkek szerint a szobában tudták, hogy a barátaik veszekednek kint, nem pedig valami idegen, veszélyes maffiózók fenyegetőznek felfegyverkezve. Sajnos nem akartak beleszólni, mert azt gondolták, ez a kettőjük ügye. Mindez semmiképp sem lehetett egy átlagos veszekedés, hétköznapi vita. Fontos kiemelni, hogy akármi is volt a nézeteltérés tárgya, oka, az egészen biztosan nem indokolta a történteket!

Nyilván bármely szerettünk távozása nagyon szomorú, nyomasztó esemény. Szomorú, ha ez egy idős, nyolcvan-kilencven éves, vagy akár egy fiatalabb személy, aki valamilyen végzetes betegség vagy végelgyengülés következtében távozik. Szomorú, ha egy fiatal gyógyíthatatlan kór áldozatává válik. Ezeket senki sem tudja megakadályozni, és nehezen elfogadható, de lelkileg talán mégis könnyebben feldolgozható életesemények, mint egy gyilkosság.

Az emberölés teljesen indokolatlan és tragikus. Különösen akkor, amikor egy ártatlan, fiatal, egészséges és életvidám személy életét valaki szándékosan kioltja.

A borzalmat tovább fokozza az, hogy az elkövetőre a lány a barátjaként tekintett egészen a végső pillanatokig. Olyan személynek tartotta, akiről az utolsók között gondolta volna a világ népessége körében, hogy bármi rosszat okozna neki. Megbízott benne, talán lehetséges férjként, apaként tekintett rá, akivel minden örömét, bánatát, a legféltettebb titkait is kész lett volna megosztani. Ez a barbár, tébolyult, gyilkos személy a tettével az elképzelhető legnagyobb árulást követte el.

Különösen visszataszító olvasni, hogy a gyilkos az elfogását követően szinte azonnal fellebbezett az ügyvédjével az előzetes letartóztatása ellen. Azt gondolom, hogy ha lenne benne még egy csepp emberiesség, akkor a legkevésbé sem a saját sorsa, vagy jövője miatt aggódna, hanem csakis Blankát, annak családját és barátait sajnálná, és a legmélyebb gyászban gyötrődne élete végéig. Ha lenne benne még egy csepp emberiesség, az utolsó szó jogán legfeljebb azt követelné, hogy a lehető legszigorúbb büntetést kapja, és kérné, hogy az esetet tanulmányozva próbálják megakadályozni és elkerülni a jövőben az ilyen és ehhez hasonló borzalmakat.

Akinek megadatik az a nem mindennapi csoda és lehetőség, hogy egy ilyen nagyszerű, okos, gyönyörű barátnője van, az elképzelhető legdrágább kincsként kellene, hogy tekintsen rá, őriznie és oltalmaznia kellene minden rossztól, bajtól. Nagyon mélységesen sajnálom, hogy Blankával – annak ellenére, hogy vele hasonló korú csantavéri lakos vagyok – nem volt alkalmam közelebbről megismerkedni, de leginkább azt, hogy ezt a lehetőséget örökre elvette ez a barbár személy.

Bármilyen nézeteltérés esetén csakis a normális hangvételű beszéd, a kulturált vita lehet a megoldás. Soha sem szabad a veszekedést, az ordibálást, a tettlegességet választani.

Végül szeretném kifejezni őszinte részvétem a szülőknek, a családnak, sok erőt és kitartást kívánok minden hozzátartozónak, a rokonoknak és a barátoknak ebben a nehéz időszakban, Blankának pedig azt, hogy nyugodjék békében!

H. K., egy gyászoló csantavéri