Vedd el a számlát és nyerj – Idén is lehet majd lakást és autót nyerni
A szerb kormány bejelentette, hogy az idén is meghirdetik a 2017-es évben nagy sikert aratott „Vedd el a számlát és nyerj” névre hallgató nyugtás nyereményjátékot – írja a 021.rs.
A sajtónak eljuttatott közlemény szerint a nyereményjáték idén még nagyobb szabású lesz, jelentősen több nyeremény lesz, pl. több személygépkocsi és lakás is szerepel majd a kisorsolandó nyeremények között.
A nyereményjáték célja továbbra is a szürkegazdaság elleni küzdelem, ez pedig a kormány gazdasági prioritása.
A tavalyi fordulóban a lakosok 40 százaléka vett részt, és közel 85 millió számlát küldtek be.