Csütörtököt mondott a szerb gazdaság növekedése
A vártnál szerényebb eredményekkel zárta a mögöttünk álló esztendőt Szerbia gazdasága. A pontos számadatok a hónap végére lesznek meg, de a rendelkezésre álló információk szerint biztosra vehető, hogy a bruttó hazai termék (GDP) növekedése nem érte el a korábban becsült 1,9 százalékos szintet sem – írja a Világgazdaság.
Valószínűleg 1,8 százalékkal nőtt Szerbia gazdasága 2017-ben, de nem zárható ki, hogy a bővülés csupán 1,75 százalékos.
A statisztikai hivatal már közölte, hogy az ipari termelés éves szinten alig 0,5 százalékkal nőtt decemberben, noha a prognózisok 3,9 százalékos dinamikát vártak. Tavaly még 3,5 százalékos bővülést mértek éves alapon. A feldolgozóipar decemberi teljesítménye csupán 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, ami azt jelenti, hogy éves összevetésben az iparnak ez a szegmense 6,4 százalékkal bővült, miközben korábban 6,9 százalékos növekedéssel számoltak.
Korábban 2017-re még 3-4 százalékos gazdasági növekedést „jósoltak” a haladó rezsim vezető politikusai.