Világunk 

Halálra ítéltek Irakban 16 török nőt, amiért az ISIS-hez csatlakoztak

Az iraki központi bűnügyi bíróság szóvivője vasárnap bejelentette, hogy halálra ítéltek 16 török nőt, amiért csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

A közel-keleti országban jelenleg több száz külföldi nő ellen folyik bírósági eljárás ugyanilyen vád alapján. A bíróság az ítélethirdetéskor kitért arra, hogy a vádlottak logisztikai és egyéb segítséget nyújtottak a szervezet harcosainak terrorista tettek végrehajtásában.

A halálos ítélet még nem jogerős, a 16 vádlott még fellebbezhet. A terrorszervezethez 2014 után szerte a világból több ezer külföldi, köztük sok nő csatlakozott és harcolt az oldalukon szíriai és iraki területeken.

Hasonló bejegyzések