Teleki Júlia gondolatai a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, és azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket.
Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok e napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
Az emléknapról megemlékezett Teleki Júlia is, akinek édesapját 1944-ben Titó vörös partizánjai végezték ki.
A délvidéki magyarság történetében csupán a török veszedelem 150 éve követelt hasonló mennyiségű emberáldozatot, mint az azóta sokak emlékeiben pozitív utópikus ködbe öltöztetett kommunista éra. Amelynek áldozatainak számát a legenyhébb becslések szerint 20, míg más kutatások akár 60 ezerre teszik. A teljes igazság kiderítése, azért is várat magára mert, mint az áldozatok, mint a gyilkosok neveit mái napig nem tartotta fontosnak feltárni Szerbia.