Kiemelt Szerbia 

A szerb belügyminisztérium feljelentette a Vučić-rezsim ellen tüntető katonai szakszervezetet

A szerbiai katonai szakszervezet értesítette a nyilvánosságot, hogy a belügyminisztérium feljelentést tett ellene és Novica Antić szakszervezeti elnök ellen a fél éve megtartott rezsimellenes tüntetés miatt.

A közleményben az áll, hogy a szóban forgó békés demonstrációt a törvénnyel összhangban jelentették be és bonyolították le.

A katonai szakszervezet szerint ez a feljelentés is azt mutatja, hogy

a rendszer el akarja fojtani az ellenzéki hangokat, főleg a hadseregen belül is virágzó korrupcióról és egyéb rendellenességekről.

(Beta nyomán)     

Hasonló bejegyzések