Kiemelt Szerbia 

Fokozódnak a szerb-horvát feszültségek

Arra a kérdésre, hogy Aleksandar Vulin szerb védelmi minisztert miért nem  látják szívesen Horvátországban, Gordan Jandroković, a horvát parlament elnöke a jasenovaci megemlékezésen kijelentette, Vulin üzenete teljesen elfogadhatatlan és valós szándékokat mutat – közölte a B92.

„Politikai üzenetek küldésére használják fel ezt a napot, amikor az áldozatokra emlékeznek az emberek“

– mondta Jandroković, majd hozzátette: sajnálatosnak tartja, hogy Vojislav Šešelj provokációja után most a szerb kormány egyik vezetőjének elfogadhatatlan  kijelentése és viselkedése ismétlődik meg.

A horvát kül- és európai ügyekért felelős minisztérium korábban közleményében közölte, hogy Zágráb nemkívánatos személynek nyilvánította Aleksandar Vulint és elítélte azon kijelentését, amelyben azt állította, hogy

„horvátországi látogatásáról a szerb hadsereg főparancsnoka, Aleksandar Vučić dönthet, és semmiképpen sem a horvát miniszterek“.

A szerb hadsereg parancsnokát említeni mint olyan személyt, aki eldöntheti, ki léphet be Horvátországba, elfogadhatatlan – olvasható a szövegben.

Aleksandar Vulin vasárnap elmondta, provokációnak tartja a horvát külügyminisztérium döntését, mert szerinte „így akarták elhallgattatni azt, aki kimeri mondani az igazságot Jasenovacról“, és bejelentette: Szerbia határozottan fog reagálni.

Hasonló bejegyzések