A régió országaiban Szerbia vezető helyen szerepel az üzemanyag magas árát illetően (is)
Március második felében Szerbiában ismét megnőttek az üzemanyagokra kivetett illetékek, így a balkáni államban a régió többi országához viszonyítva egyre nagyobb luxus a tankolás.
A „haladó rezsim földjét” pillanatnyilag csak Görögország, Szlovénia, Horvátország és Montenegró előzi meg ezen a téren, de ne feledkezzünk meg arról a nem elhanyagolható tényről, hogy még ezekben az országokban is magasabbak a bérek, mint Szerbiában.
Ha például a benzin kiskereskedelmi árát vesszük figyelembe, egyértelművé válik, hogy a kivetett illetékek a bűnösek annak magas áráért, ezek pedig természetesen a szerb államkasszát hízlalják – szögezi le a Danas című napilap.
A benzin ára pillanatnyilag 1,22 euró, ebből az illeték elvisz 0,47 százalékot, a forgalmi adó pedig 0,21-et. Ez a sarc Romániában, Bulgáriában, Boszniában, Macedóniában, de Magyarországon is alacsonyabb.
Így adódik az a helyzet, hogy például Ausztriában és a már említett Magyarországon is olcsóbb az üzemangyag.
Vojislav Vuletić energetikai szakértő elmondta, hogy a magas üzemanyagárak, illetve illetékek egyértelműen a szerb kormány azon törekvéseit szolgálják, hogy a költségvetés feltöltésével ki tudja fizetni a nyugdíjakat, fedezze az egészségügyi biztosítás, vagy éppen az iskoláztatás költségeit.
Egyértelmű tehát, hogy a haladó rezsim továbbra is a polgárokra kirótt különféle sarcokkal próbálja fedezni azokat a súlyos hibákat és manipulációkat, amelyeket a múltban elkövetett, és folytat a jelenben is.
(Danas nyomán)