„Olyan albumot szerettünk volna, ami kimozdít minket a komfortzónánkból!” – Megjelent a Subway második nagylemeze
Két és fél év! Ahogy arról a DélHír már beszámolt ennyi idő kellett a délvidéki Subway második albumának megírásához és rögzítéséhez. A gyulai No Silence Studios-ban felvett lemez írási és rögzítési folyamatáról árult el pár kulisszatitkot a zenekar.
,, Több mint két éve hoztunk egy döntést. Egy olyan albumot szerettünk volna összerakni, ami magában hordozza a legtöbbet ami tőlünk telhető. Nem volt egy egyszerű menet, voltak eszméletlen mély és magas pillanatok ez idő alatt a zenekarban. Azon kívül, hogy jobb dalírókká kellett válnunk rájöttünk, hogy meg kell tanulnunk zenekarként is együttműködni. Ezért talán nem is az albumra vagyunk a legbüszkébbek, hanem arra hogy bár nehezen, de összetartva végigcsináltuk ezt az időszakot amit bátran ajánlunk minden fiatal működő zenekarnak.
Sosem a saját véleményünk, hanem a dal számított. Ez volt az ars poeticánk minden egyes hang megírásánál és rögzítésénél. Egy dal úgy tud igazán jó lenni szerintünk, ha mindenki hozzáteszi a saját kis ízét. Ez viszont azzal jár, hogy félre kell tenni az egód és teret adni a másiknak is. Ha ez sikerül, akkor biztos lehetsz abban,hogy jó dalt írtál.
Véletlenül sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy az elmúlt időszak egy kínkeserves két év lett volna. Ezek csak azok a tapasztalatok, amiket magunkba szívtunk és amit átadunk az albumon.
Egy minden eddiginél személyesebb anyag ez részünkről, mint szövegileg, mint zeneileg. Ezért is örülünk neki, hogy egy olyan hangmérnöknek és producernek adtuk a kezébe mint Simon István a No Silence Studios-ból. Az ott töltött 10 nap alatt rengeteget hozzátett az albumhoz, olyan dolgokat amik nélkül közel sem lennénk ennyire elégedettek a végeredménnyel. Rengeteg tudással gazdagodtunk az együttműködés során, amit igyekszünk kamatoztatni a jövőben. Ezúton is köszönünk neki mindent.
A hosszúra és személyesre sikeredett bevezető után most jöjjön az album, köszönjük szépen hogy meghallgatjátok. Véleményeiteket írjátok meg a komment szekcióban, ha pedig szeretnétek a zenekart támogatni akkor az alábbi linkeken meg is tudjátok vásárolni az anyagot. ” – írja a zenekar közleménye.