Délvidék 

„Magyar Erasmus” – Délvidékre látogattak a budapesti ELTE diákjai

A Makovecz Program keretében egyhetes délvidéki körúton vesznek részt a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárszakos diákjai – írja a szenttamas.rs.

A csoport Szabadka, Palics, Bezdán, Monostorszeg és Bács természeti szépségeinek és történelmi emlékeinek megtekintését követően 2018. április 25-én Újvidékre látogatott, ahol a péterváradi várat, a Tarcal-hegység kolostorait, az Újvidéki Egyetem campusát és az Európai Kollégiumot ismerték meg. Weiszburg Tamás és Gherdán Katalin vezetésével délvidéki terepgyakorlatuk keretében látogatást tettek az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén is. A fiataloknak és kísérőiknek dr. Horváth Futó Hargita tanszékvezető-helyettes és dr. Novák Anikó beszélt a tanszéken és a karon folyó munkáról, valamint az újvidéki egyetemi campusról.

A csoport a körúton ellátogat még Belgrádba, Titelre, Nagybecskerekre és Óbecsére is.

Hasonló bejegyzések