Ilyen is van Szerbiában: Szivárvány-díj az LGBT-populációért vívott harcban kitűnteknek
A homofóbia és a transzfóbia elleni harcban, illetve az LGBT-populáció jogaiért való küzdelemben kitűnt egyének Szivárvány-díjat kapnak Szerbiában. Ennek odaítélésére zsürit is létrehoztak. Persze, ahol maga a kormányfő leszbikus, ez csak „természetes”…
Ez a „szakzsüri” az elmúlt egy évben 5 jelöltet választott a díjra alkalmasnak, közülük a „győztest” május 16-án hirdetik ki Belgrád városi tanácsában.
A jelöltek között szerepel színész, drámaíró, műsorvezető, rendező, újságíró. Neveiket nem említjük, nem kívánunk behatóbban foglalkozni sem polgári tevékenységükkel, sem az LGBT-népesség érdekében tett erőfeszítéseikkel. A szerbiai társadalomnak amúgy sincs sok haszna egyikből sem…
Az idei zsüri két tagja szoros kapcsolatban áll a politikai közélettel is: egyikük Bojana Simeunović, egyenesen Ana Brnabić kabinetjéből, a másik Belgrád városvezetésének elöljárója, Sandra Pantelić.
A GSA (Gay-straight Alliance) által létrehozott díjat 2013 óta ítélik oda minden év május 17-én, a homofóbia és a transzfóbia elleni harc, illetve az LGBT-populáció jogaiért való küzdelem napján.
Tavaly Ana Brnabić szerb kormányfő vitte haza a díjat…