Letartóztatta a rendőrség a játékvezetőt a szabadkai Spartak – Radnički rangadó után
Letartóztatta a szerb rendőrség azt a játékvezetőt, aki egy szerb bajnoki mérkőzésen igazságtalanul fújt be egy büntetőt. Arról nem tudni, hogy a bíró bárkitől is kapott-e pénzt a fura játékvezetésért.
Srdjan Obradović a szabadkai Spartak – Radnički Niš mérkőzésen kezezésért adott tizenegyest, holott nem történt szabálytalanság. Úgy tudni, a bírót már kihallgatta a rendőrség, akit hatalommal való visszaéléssel gyanúsítanak. A szerb belügyminisztérium pedig azt írta közleményében, hogy Obradovićot egyelőre bent tarják az elkövetkező 48 órában, majd átadják az ügyet az ügyészségnek.
A szabadkai Spartak – két büntetővel – 2-0-ra verte a Radnički Niš-t, ezzel megelőzték riválisukat és karnyújtásnyira kerültek az európai kupaszereplés lehetőségétől.(mti)