Szerbiában tüntetést szerveztek a katonai nyugdíjasok
A Szerbiai Katonai Nyugdíjasok Szakszervezeteinek Egyesülete tüntetést szervezett Belgrád központjában a nyugdíjrendszer” aláásásának folytatása” ellen.
Tiltakozunk az ellen, hogy az alkotmánybíróság obstruálta a nyugdíjak csökkentését eredményező törvény alkotmányossági felülvizsgálatát. (Szerbiában a válság után az IMF nyomására kellett ideiglenesen mérsékelni a juttatásokat a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében.)
A köztársasági elnök kilátásba helyezte a szóban forgó törvény hatályon kívül helyezését, valamint a nyugdíjak lineáris összehangolását egy újabb különleges törvénnyel, amivel végleg eltemetnék a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvényt. A nyugdíjak csökkentését eredményező törvényt vagy idén év végétől, vagy a következő év elejétől helyeznék hatályon kívül, habár 2017 decembere óta mást sem hallani, mint hogy Szerbia kilábalt a gazdasági válságból.(napi.hu)