Bukás előtt áll Vučić egyik „ütőkártyája”? Az arabok hátat fordítanak az Air Serbia légitársaságnak?
Ellentmondásos információk szivárognak ki Aleksandar Vučić szerb elnök egyik legnagyobb „büszkesége”, az Air Serbia légitársaság helyzetéről.
Mint ismeretes, a haladó rezsim feje sokáig az említett vállalat gazdasági kapacitásairól szóló mesével (is) „etette” a népét.
Most azonban úgy tűnik, ennek a propagandának sem volt szilárd alapja.
A vesti-online.com portál értesülései szerint az arabok (akiknek a pénze kulcsfontosságú szerepet játszott volna az Air Serbia fejlődésében) kilépnek ebből a bizniszből.
Az egyesült arab emírségekbeli
Etihad Airways gazdasági társaság ugyan egyelőre (nem tudni, meddig) megtartja 49 százalékos tulajdonrészét, de nem óhajt többé részt venni az Air Serbia szervezési (és nyilván anyagi) kérdéseinek megoldásában.
Idővel (talán) elválik, hogy ez mekkora pénzügyi veszteséget jelent majd Szerbia és polgárai számára.
(A képen: jelenet a Szerb Haladó Párt egyik választási reklámklipjéből)