Kiemelt Szerbia 

Tovább fegyverkezik a szerb hadsereg: Négy újabb MiG-29-es a fehéroroszoktól, és „máris a legütősebb haderővé válik a régióban”

Az év végéig Szerbiába látogat Alekszandr Lukasenko, aki a haladó bulvármédia legocsmányabb lapjának, az Informernek a közleménye szerint további négy MiG harci gépet adományoz a balkáni ország haderejének.

A hírt állítólag megerősítette a belgrádi fehérorosz nagykövet is.

A négy „29-est” a Szerbiába érkezett előző hat orosz gép mintájára modernizálják majd, s ezzel a légierő immár 14 „ütőképes” MiG-gel fog rendelkezni, ami egyúttal „a régió feletti teljes katonai fölényt biztosítja majd”.

Milan Petrić szerb biztonsági szakértő szerint Lukasenko és Putyin megértették, hogy csak a „katonailag erős Szerbia tudja biztosítani a békét a térségben”.

Hozzátette:

„a régióban kizárólag Szerbia nem tart igényt más országok területeire”,

ami, ugyebár, enyhén szólva is marhaság, nem kis mértékben pedig provokáció.

Csakúgy, mint az ország folyamatos fegyverkezéséről befutó hírek, amelyek célja inkább csak az elrettentés, valóságalapjuk azonban meglehetősen ingatag.

Hasonló bejegyzések