A ,,baszatkai” tiszta szerelem
Baszatka város egyik undorító, olykor pestissel, vagy minimum rühvel sújtott negyedében szép arcú, de kissé meggörnyedt fiatal nő, valamint egy markáns arcvonásokkal megáldott, de szintén meggörnyedt férfi nehéz léptekkel haladt a semmi irányában. Azért mentek görnyedten és nehézkesen, mert a szó legszorosabb értelmében térdükig ért a sár, mely lefelé húzta őket. A nő görcsösen kapaszkodott partnerébe, aki kissé ingerülten fogadta szorítását, ugyanis így még nehezebben tudott közlekedni. Hát igen, nem könnyű végigsétálni a Rémkövér Dicsősége nevű utcán, mely csakúgy, mint Baszatka egész külvárosa leírhatatlanul szutykos, mocskos és nehezen átjárható. Végül egy ragacsos padhoz értek a semmi kellős közepén, melyre holtfáradtan huppantak le.
– Végső ideje… – lihegett a férfi – Ebben az átkozott sársivatagban végre egy árva ülőke…
– Miért vagy mindig oly elégedetlen? Én örülök neki, hogy találtunk egy padot. Mi több, kimondhatatlanul örülök. Ezt a padot is a mi Rémkövér Istenünknek köszönhetjük. Itt adok át neked egy egészen különleges ajándékot. Ez lesz a mi szent helyünk, csak a miénk… Ezt a padot városunk sártengerének összes buboréka között is megtalálom majd, s örömkönnyeimmel mosom le – mondta izgatottan, kipirult arccal a nő.
– Miket hablatyolsz össze? Az agyadra ment volna a sok gyaloglás? Amióta megszűntek a buszjáratok, csak így közlekedhetünk. Sürgősen kell találnom valamilyen megoldást. Most még el is tévedtünk. No, ne félj kicsi, kiszabadulunk valahogy. Mondom, bízz bennem… Hiszen te remegsz… Rosszul vagy? Megijedtél? Tudod, hogy én mindentől megóvlak…
– Dehogy félek! Sosem voltam még ilyen jól… Az izgalomtól remegek. Alig várom, hogy megajándékozzalak.
– Mit akarsz adni, hisz semmi sincs nálad?!
– Amit én adok néked, az az egyéniségem, az önállóságom, az emberi mivoltom, a szabadságom, mindenem.
– De hát nekem eszem ágában sincs ilyet kérni tőled. Te lázas vagy.
– Rabszolgád akarok lenni. Rendelkezz velem. Olyan leszek, mint a nők abban a szent könyvben. A szüzességem is visszaoperáltatom. Hátamon foglak kivinni a sárból. Kend be az arcomat sárral… Alázz meg… Ostort is szerzek neked… Én foglak kivezetni innen… Megtalálom a kiutat.
– Nekem önálló, öntudatos, erős jellemű nő kell, ezt te is tudod. Egyáltalán: hogy jutott eszedbe ez a sok képtelenség?
– Egyszerűen rájöttem, mi a szerepem, hol a helyem. Fogadd ezt a megvilágosodást ajándékként. Fogadd szeretettel, fogadd gyűlölettel, fogadd tiszta szívvel. Ezentúl csak fátyolban járok majd az utcán.
– Ez kész őrület. Nekem mindez nem kell. Csak kerüljünk ki innen…
– Gyere, nyakamba veszlek.
– Magadat is alig vonszolod. Ülj ahol vagy, hadd gondolkozzam. Hagyd abba a hülyeségeid.
– Itt van ni, levettem a harisnyám, most az arcomra helyezem, csak hogy lásd, hogy festek majd fátylasan.
– Őrület. Amint kijutunk innen, valahogy előkerítek egy orvost, ha még maradt belőlük. Mind a Rémkövér körül sürög-forog. Most egy disznószívet hűtenek számára. Hallottad te is: ha netán leáll a szíve, külön eljárással építenek a mellkasába egy disznószívet. Ő örökké fog élni. Mi pedig sárba fulladunk…
– Ne félj, uram, parancsolóm. Én mindig veled leszek. Ne szidd a Rémkövért. Ha ő nincs, most hogyan nyilvánítanám ki neked a teljes odaadásom…
– Te már mindent megadtál nekem, amit lehetett. Csak jussunk ki innen…
– Tévedsz, amit eddig nyújtottam, az semmiség ahhoz képest, ami még rád vár.
– Biztos pillanatnyi elmezavar…
– Az agyam még soha nem volt ennyire tiszta, az akaratom soha nem volt ennyire szilárd. No, örülsz az ajándékomnak vagy nem?
– Nem kell az ajándékod. Különben meg mit kezdenék vele pont most, amikor el vagyunk szigetelve attól a kevés külvárosi háztól, ami még maradt, a központig pedig végképp nem jutunk el? Az is lehet, hogy itt hagyjuk a fogunkat. Mozdulni se tudunk. Már napok óta nem ettünk. Éhen halunk.
– Te nem halhatsz éhen. Hiszen itt vagyok melletted. Ha majd nagyon éhes leszel, harapj belőlem egy darabot. Megeheted az egész testem, ha úgy tetszik.
– Hát ez…
A szerelmes pár beszélgetése sokáig ilyen ütemben, körbe-körbe lüktetett. A jámboran idegeskedő és a hevesen megalázkodó nő párbeszéde aligha fog bekerülni a romantikus irodalom gyöngyszemei közé, ám bizonyított tény, hogy a férfi lázasan gyöngyöző homloka és beteg szempára még aznap a sárba pottyant. A nő megtalálta holt szerelme zsebében a kis bicskát, valahogy lerángatta róla a kabátját és az ingjét, felvágta a hasát, lakmározott egy keveset a belső szerveiből, s egészen frissnek, könnyűnek érezte magát. Az önfeláldozó női eufóriát egy csapásra felváltotta a kardéles ésszerűség, melynek köszönhetően túlélte a következő hat napot. A férfi testéből táplálkozott. Végül három turbó traktoron közlekedő paraszt talált rá. Egyenesen a Rémkövér hivatalába vittek, ahol a mai napig boldog teafőző kisasszonyként keresi kenyerét.
R. Z.
