Arany és réz után kutatnak Szerbiában
A térség egyre vonzóbbá válik az ércek után kutató vállatok számára. Csak Szerbiában több mint 50 cég van jelen – közölte a Szerbiai Rádió és Televízió.
Ezek túlnyomó része külföldi tőkével is rendelkezik. Az országban 120 helyszínen végeznek kutatásokat. A legtöbb engedélyt az arany és réz kitermelésében érdekelt vállalatoknak adták ki. Az ásványi nyersanyag tulajdonosa az állam, így a kutatásokkal felhagyott cégek adataival is rendelkezik – közölte a szakminisztérium.
Az érdeklődő befektetők a különböző illetékek mellett további 10 ezer dinárt fizetnek minden négyzetkilométer után. A törvény értelmében egy kutatás legfeljebb 8 évig folytatható.
Az eddigi felmérések szerint Loznica környékén jelentős lítium-, Bórnál pedig további arany- és rézlelőhelyeket azonosítottak. A Szerbiai Rádió és Televízió szerint több órásvállalat is új bányák megnyitását tervezi.