Kiemelt Szerbia 

Mi köze a Tesla múzeum új igazgatónőjének Hunyadi Jánoshoz? (+ videó)

A haladó párti többségű belgrádi önkormányzat úgy döntött, egy volt postai hivatalnokot, név szerint Ivona Jevtićet nevezi ki a belgrádi Nikola Tesla Múzeum igazgatójává.

Az előző igazgató, aki egyébként Tesla munkasságának kiváló ismerője, nem volt jó nekik.

Jevtić 2014-én „robbant be a kultúra és a tudomány világába”, mégpedig egyenesen a postáról.

A szőke haladó kádert előszőr a városi művelődési titkár foteljébe ültették. Ott azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy

tárlatokat tiltott be, valamint vezetése alatt a kultúrára szánt pénz olyan szervezetekhez került, amelyeknek semmi közük a kultúrához.

A jelek szerint a haladó szemekben mindez annyira kimagasló teljesítménynek számított, hogy meg kellett jutalmazni, „felfelé kellett buktatni” az arra érdemes személyt.

Jevtić tehát az egyik legismertebb belgrádi intézmény, a Nikola Tesla Múzeum élére került.

Pályafutásának lépcsőfokaival az egyik szerb ellenzéki humoros-szatirikus műsor is foglalkozott.

A mellékelt videófelvétel közepétől egyebek között látható-hallható Ivona Jevtić rövid nyilatkozata, amelyben „történelmi ismereteit is megcsillogtatja”.

Az emberek szemére vetette, hogy „megfeledkeznek az első és a második koszovói csata szerb hőseiről”. Nos, a második rigómezei csata legkevésbé sem a szerb hősiességről szólt.

A 24 óra c. szatirikus műsor vezetője is sajátosan iróniával utalt rá, hogy

a „kultúrspiné” Hunyadi Jánost és a magyarokat (szándékosan vagy inkább butaságból) szerb hősökként próbálta bemutatni. 

Hasonló bejegyzések