Botrány egy niši klinikán: Huszonöt páciens fertőződött meg hepatitis C vírussal
Ismeretlen körülmények között került sor vírusfertőzésre egy belgyógyászati klinikán Nišben. A 25 páciens hemodialízist követően kapta el a betegséget, az orvosok szerint ugyanakkor nincs ok pánikra.
A májbetegségnek erre a típusára nem létezik oltás, az illetékesek azonban mégsem tartottak benn egyetlen pécienst sem a klinikán további kivizsgálás, vagy kezelés céljából.
A rejtélyes fertőzés okainak feltárásába több egészségügyi intézmény is bekapcsolódott, többek között a Batut is, de ennek ellenére idén június 27. óta nem derült fény annak okaira, előzményeire.
Goran Stanojević, a kórházi fertőzésekkel foglalkozó bizottság alelnöke elmondta, hogy az utolsó feljegyzett eset óta több mint egy hó nap telt el, így aztán „nincs ok az aggodalomra, a fertőzésveszély jó eséllyel megszűnt”.
Stanojević ezt „tudományosan” is megmagyarázta:
„a statisztikai adatok azt mutatják, a hemodialízis során fellépő fertőzésveszély mintegy 10 százalékos. Mi 275 páciensnél végezzük el ezt az eljárást, tehát a feltárt 25 eset jóval az átlagos kockázati tényező alatt van”.
Branka Mitić, a kérdéses niši klinika igazgatónője szerint a pácienseket felkészítik a hemodialízis során fellépő fertőzésveszélyre, de ez utóbbi akkor is „benne van a pakliban”. Szerinte az a fontos, hogy „senki sem betegedett meg komolyabban”.
Így is el lehet intézni a dolgokat Szerbiában…
(Srbin.info nyomán)