Kiemelt Szerbia 

A cinizmus tetőfoka: Vučić elképesztő kijelentést tett a „Győztesek évszázada 1918-2018” nevű hadgyakorlaton

Portálunk már több ízben is cikkezett a haladó rezsim által rendezett, és jelen pillanatban is zajló, nagyszabású hadgyakorlatról, amely a Győztesek évszázada 1918-2018 nevet kapta.

A szerbiai polgárok pénzéből fedezett eseményt az első világháború lezárásnak századik évfordulójára szervezte meg a Vučić-féle kormány, mintegy 8 ezer katona vesz részt rajta, és legalább 645 haditechnikai felszerelést mutatnak be.

Az elsősorban provokatív jellegű erőfitogtatás és pénzszórás tíz helyszínen zajlik, egyebek között több délvidéki településen is.

Magától értetődő, hogy a demonstráción részt vesz Aleksandar Vučić haladó elnök, Ana Brnabić (majdnem haladó) leszbikus kormányfő, és természetesen a rezsim felsőbb vezetésének több tagja is.

Vučić a kraljevói helyszínen mindenekelőtt magasabb fizetést ígért a katonáknak, (jövőre pedig még magasabbat!) hozzátéve, hogy minden hiányzó felszerelést megkapnak 2019 végéig.

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/i1hk9lLaHR0cDovL29jZG4uZXUvaW1hZ2VzL3B1bHNjbXMvWVRrN01EQV8vYTk4ZDNjNmU3MTQ1NjIyZDQzNTg5YzViYTQ5NjQ2NzgucG5nkZMCzQJCAIGhMAE

Ezt követően szokásos stílusában szólt jövendőbeli terveiről:

– A következő időszakban érkezik még valami, amit már kifizettünk, de amiről most még nem beszélhetek. Ha elmondanám, miről van szó, szankciókat vezetnének be Szerbia ellen!

közölte Vučić, és most sem szakadt rá az ég.

Miközben Szerbia lakosainak sokasága az éhhalál küszöbén tengődik, az állami intézmények nem működnek, a polgárok pedig tömegesen költöznek el, Vučić cinizmusa egyszerűen elképesztő.

Még akkor is, ha már megszoktuk, és  annak tükrében is, ha tudjuk, hogy utálja saját népét…

Hasonló bejegyzések