Egyéb Kiemelt 

Ma van Szent József ünnepe

Ma Szent Józsefnek, a Szűzanya jegyesének és Jézus nevelő atyjának ünnepe van. Szent József Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját, majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

VIDEÓ: 86 éve tért vissza Magyarországhoz Kárpátalja

86 éve, 1939. március 15-én vonult be a magyar honvédség Kárpátaljára, ezzel az 1938-as első bécsi döntéssel visszakerült Felvidék után a területi revízió újabb lépése valósult meg. Amikor 1938 októberében  a Trianonban megcsúfolt Igazság diadalútjára elindult és megkezdődött a  sokak által „mozaik állam“-nak nevezett Csehszlovákia bomlása, sokan hivatkoztak  arra a régi szép mondásra, amely szerint Isten malmai lassan, de, könyörtelen alapossággal őrölnek. Az isteni malmok munkájának eredményei néhány hónap alatt láthatókká váltak, 1939.  március 11-ig teljesen porrá őrölték az úgynevezett Csehszlovákiát, amely alkotó elemeire hullott: Szlovákia leküzdötte független államiságát, Kárpátalja…

Tovább
Kiemelt Délvidék 

A kommunizmus 100 millió áldozatot követelt – A volt kommunisták ma is pozícióban lévő közéleti szereplők

Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Ezen a napon a Kárpát-medence és a világ magyarsága a  kommunista diktatúra áldozatairól emlékezik meg. „Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika” (Sztálin) A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a rezsim áldozatainak száma eléri, sőt, jóval meghaladja az egymilliót, ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azonban azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

106 éve került a délvidéki magyarság a népek börtönébe

106 évvel ezelőtt, 1918 december 1-én Belgrádban Karađorđević Sándor szerb régens önkényesen, a törvényhozások megkérdezése nélkül kikiáltotta Jugoszláviát, „Szerbek, Horvátok és Szlovének Királysága” néven (és ezzel „de jure” megszüntette Szerbiát is), amivel megvalósult a „délszláv egység”, ugyanakkor a hatalmas, etnikailag sokszínű, szuronnyal és hazugságokkal megszerzett területen csak nyílt monarchofasiszta diktatúra bevezetésével sikerült a szerb hegemóniát biztosítani, ami 1941 áprilisában az első Jugoszlávia széteséséhez vezetett… A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (SHS) 1918. december 1-én született meg. Karađorđević Sándor (Aleksandar) szerb régens és trónörökös  1919 januári rendeletével az államot nyolc tartományra osztotta. A Magyarországtól…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A szerb alvilág „fekete özvegye“: miatta mészárolták egymást a szerb maffiózók

 „Tisztában vagyok azzal, hogy szégyenbe hozom magam, de útját kell állni neki. Elhanyagoltnak éreztem magam, mert a férjem kevés időt töltött velem…“ – ezekkel a szavakkal kezdte vallomását 2013-ban a zágrábi bíróságon a „fekete özvegyként“ becézett Ana Simić, Cvetko Simić szerb maffiózó özvegye, a zimonyi klán vezetőjének tartott Luka Bojović komaasszonya, aki miatt egymásnak estek a hírhedt  klán utolsó szökésben lévő tagjai. 2010 márciusában Zágrábban a Jarun tó partján kajakozók egy szétkaszabolt holttestet találtak, a búvároknak ezután a tóból sikerült kihalászniuk az elhunyt combtőnél levágott lábait, az áldozat feje és…

Tovább
Egyéb Kiemelt 

November 1.: Mindenszentek

Ma van Mindenszentek ünnepe, ezen a  napon az üdvözült lelkekről, a győzedelmes egyházról emlékezik meg az Egyház. Ősz van, a virágok a földön már elvirágzottak, az Egyház ezen a napon felmutatja nekünk a mennyei virágokat Isten kertjében, hogy vigasztalódjunk és elmélkedjünk lélekben.  A szentek – Szent Ágoston szavai szerint – a világ bojtorjánjai  és tövisei közé elhintett virágok, akik az isteni kegyelem sugara és a Mindenható melegítő szeretete által örvendetesen kicsíráztak és a mennyország kedvenc világosságához emelkedtek, ahonnan kegyesen intenek felénk és kellemes illatot szórnak mindenfelé. Mindenszentek ünnepe, latinul Festum…

Tovább
Egyéb Kiemelt 

568 éve hunyt el Kapisztrán Szent János, a nándorfehérvári diadal hőse

568 éve, 1456. október 23-án Újlakon elhunyt Kapisztrán Szent János itáliai teológus, hitszónok, vándorprédikátor, inkvizítor, a nándorfehérvári diadal hőse, a tábori lelkészek és a Magyarországi Katonai Ordinariátus védőszentje. Kapisztrán Szent János  1386. június 24-én született az olaszországi Kapesztrano városkában. Apja német zsoldoskapitány volt, akit hét évesen elveszített. Otthon nagyon tehetséges tanulónak mutatkozott, majd Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként dolgozott. Később Perugia és környéke kormányzójává nevezték ki. Vezetését az önállóságát nemrég elvesztett terület lakói ellenszenvvel fogadták. Fellázadtak ellene, fogságba is ejtették. Alattvalóinak erőszakoskodásai miatt lemondott, csaknem megkötött házasságát is…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

Október 6. Az Aradi Vértanúk Emléknapja

Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napja a forradalom és szabadságharc leverésének szimbóluma lett. 1849 augusztusa…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Ma van Kisboldogasszony napja – Doroszlón búcsú

„Az Úr bírt engem utjai kezdetén, mielőtt valamit teremtett. Öröktől fogva rendelt engem és régóta, mielőtt a föld lett. Még nem voltak a mélységek, és én már fogantattam” (Péld. 8,22 kk). Minthogy öröktől fogva ki volt szemelve a legnagyobb méltóságra, mely teremtményt egyáltalán érhet: az Isten-anyaságra (febr. 9), Isten gondoskodott is arról, hogy egészen tiszta legyen az a virág, mely hivatva volt a legdrágább gyümölcsöt teremni. Léte első pillanatától kezdve ment volt minden bűntől, az eredeti bűntől is, és teljes volt kegyelemmel: szeplőtelenül fogantatott (dec. 8). Kilenc hónappal a fogantatás…

Tovább
Határon túl Kiemelt 

84 éve tért vissza Magyarországhoz Erdély északi része és a Székelyföld

84 esztendővel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés értelmében Partium északi része, Észak-Erdély és a Székelyföld  visszakerült Magyarországhoz. Miután a romániai Szörényváron 1940. augusztus 16-24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, a német és az olasz kormány, a magyar és a román kormány felkérésére a bécsi Belvedere Palotában döntőbírósági ítélettel rendezte a Magyarországnak átadandó területek ügyében Magyarország és Románia közötti függő kérdést. A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor született. A magyar kormány (gróf Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter és Hory András, a…

Tovább