Ennek a fele sem tréfa: Az ENSZ (is) vizsgálatot indított a „hangágyú-ügyben“
Több szerbiai civil szervezet közösen tett feljelentést „ismeretlen tettes“ ellen terrorizmus gyanújával, mert szerintük veszélyes eszközt vetettek be a március 15-i belgrádi tüntetésen. A tüntetés után mintegy négyezer polgár fordult ezekhez a szervezetekhez, közülük több mint háromezren számoltak be pánikról, testi tünetekről, félelemről vagy sérülésekről. Vallomásaik most nyilvánosan is elérhetők a zvuk.labs.rs weboldalon. A civil szervezetek közölték: Ugyanakkor a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság döntésére is várnak. Katarina Golubović, a Jogászok az Emberi Jogokért – YUCOM elnöke elmondta, a polgárok vallomásai alapján úgy látják, hogy bűncselekmény történt, ezért tettek feljelentést. Hozzátette,…
Tovább