Délvidék Kiemelt 

Szijjártó Péter gratulált a mandátumokat vesztő Vajdasági Magyar Szövetségnek

Szijjártó Péter, magyar külügyér a közöségi médián keresztül gratulált a Vajdasági Magyar Szövetségnek az önkormányzati választásokon elért eredményhez. Mint megírtuk, a VMSZ több járásban is jelentős mandátumvesztést könyvelhet el, így például Szabadkán és Óbecsén, vagy épp Zentán, ahol ugyan nyertek, de egy képviselő hiányzik nekik az önálló testületállításhoz. A magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán így fogalmaz: Magyar győzelem Zentán, Topolyán és Magyarkanizsán a szerbiai önkormányzati választáson! Bravó, VMSZ! Bravó, Pásztor Bálint!

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Nagyot bukott a VMSZ Óbecsén, a VMDK képviselői helyet szerzett

Óbecse a VMSZ legutóbbi ciklusa alatt veszítette el a magyar többségét, amely a jelek szerint a megmaradt szavazóbázis bizalmának vesztésével is járt. 50 százalékos részvétellel zajlottak le a választások Óbecse község területén 38 szavazóhelyen összesen 31.371 polgár voksolhatott. Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt fölényesen nyert, 22 képviselői helyet szerzett. Harmadik helyen a sokszor magyarellenes kijelentéseiről ismert Milan Bokun ellenzéki összefogása futott be, akikkel koalícióban indult a VMDK is. Nekik 4 jelöltjük kerülhetett be, köztük az épp a 4. helyen szereplő VMDK-s jelölt, Baranyi Ottó is. Míg a…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Helyi választások: Délvidéken (egyelőre) nem túl nagy a részvétel

Folyamatban vannak a helyi választások Szerbiában és Délvidéken. A délvidéki községekben egyelőre viszonylag kicsi a részvétel. Szabadkán 16 óráig a szavazópolgárok mindössze 28 százaléka járult az urnák elé. A többi délvidéki községben délután négy óráig a részvétel 30-35 százalék között alakult (Topolyán 35 százalék). Az alacsony részvétel nem meglepő, hiszen a végeredmény nagyjából “borítékolható“. Érdekes, hogy 17 óráig a részvétel Belgrádban, Újvidéken és Nišben egyaránt 45 százalék volt. Ez még persze 20 óráig jelentősen változhat. Belgrádban és Újvidéken az ellenzék állítása szerint súlyos rendellenességek történtek.

Tovább
Délvidék Kiemelt 

„Koszovó elvesztését úgy kompenzálják, hogy Vajdaságra ráerőltetik a túlnyomórészt szerb identitást?”

Miroslav Samardžić politológus, a Nagybecskereki Szociális Fórum aktivistája szerint  fennáll annak a veszélye, hogy a Koszovó elvesztését a hatalom oly módon kompenzálja, hogy Vajdaságra ráerőlteti a túlnyomórészt szerb identitást. Samardžić felhívta a figyelmet a nagyszerb nacionalizmus terjedésére. A politológus egyebek között rámutatott arra a tényre, hogy az érvényben levő előírások alapján a helységneveket a nemzeti kisebbségek hivatalos használatban levő nyelvén is fel kell tüntetni, amire gyakran nem kerül sor. Nem lett volna szabad megengedni, hogy csorbuljanak a kisebbségi jogok, szögezte le. (danas.rs nyomán) 

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Ennyi pénzért kopogtatnak Délvidék-szerte a VMSZ aktivistái

Szerbiában önkormányzati, míg Magyarországon Európa Parlamenti választásokat tartanak. Emiatt a Vajdasági Magyar Szövetség ismét aktivistákkal járta le az elmúlt napokban a Délvidék magyarlakta vidékeit. Az aktivisták egy része ezúttal (is mint két éve) a Concordia Minoritatis Hungaricae. vagyis a CMH iroda aktivistáiként járták a terepet. Ők voltak azok, akik a magyar lakcímmel nemrendelkező kettősállampolgárok leveleit kézbesítették és igény szerint akár a kitöltésben is „segítettek”. A VMSZ kézbesíti a szavazólapokat Délvidéken és Szerbiában? Ez számos kérdéses szituációhoz vezetett és portálunkat is többen megkeresték emiatt. Volt olyan olvasónk, aki amiatt panaszkodott, hogy…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Felszentelték az új bánáti püspököt

A nagybecskereki  székesegyházban ma délelőtt a Nagybecskereki Egyházmegye püspökévé szentelték fel és beiktatták Mirko Šefković atyát, aki korábban a Szabadkai Egyházmegye papja volt. A naygbecskereki székesegyházban három nyelven – magyarul, horvátul és latinul – tartott szertartás keretében 33 délvidéki, szerbiai, csonka-magyarországi, erdélyi, horvátországi, bolgár, montenegrói, koszovói, macedóniai, boszniai  római- és görögkatolikus püspök tette Mirko  Šefković fejére a kezét. A püspök felkenésének, a főpásztori jelképek átadásának ceremóniáját Németh László nagybecskereki megyéspüspök, valamint a belgrádi apostoli nuncius, Msgr. Santo Rocco Gangemi vatikáni nagykövet és Fabijan Svalina szerémségi püspök vezette. Az új szabadkai…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

KÉPEK: Úrnapi körmenetek a délvidéki plébániákon

Úrnap az Úr szent teste és vére ünnepének is nevezett szertartás. Sok helyen, sokáig az volt a hagyomány, hogy nem a templom körül létrehozott oltárokat járták végig, hanem az ünnep a teljes településre kiterjedt. Családok a saját házuknál vállalták az ünnepi sátrak felállítását. A szent térbe ezzel bevonták a lakóhelyet, a települést és ez azt szimbolizálta, hogy az áldás az otthonokra is kiterjedt. A sátrak elhelyezését régen a négy égtájhoz igazították. Még napjainkban is általános szokás a körmenet és a sok virágdísz. Úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözteti a tavaszt…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Úgy tömik a VMSZ-esek Zuckerberg zsebeit, mintha nem lenne holnap

Az elmúlt egy hónapban 13 ezer eurót költöttek a VMSZ-es politikusok  hirdetésekre a Facebookon – derül ki lapunk összesítéséből. A VMSZ-esek között az elmúlt egy hónapban Pásztor Bálint fordította a legjelentősebb összeget, 8498 eurót a közösségi oldalon való jelenlétre, őt követi Juhász Bálint 2138 euróval, aki a vagyonnyilatkozata alapján alig keres többet a minimálbérnél. Illetve meg kell említeni még a Pannon RTV-t is, akik indirekt politikai kampányolókként, VMSZ-es kampány eseményekről szóló beszámolókat éreznek fontosnak, hogy néhány száz eurónyi hirdetési pénzzel finanszírozzák, vagy épp közismerten VMSZ-es képviselőket szólítanak meg, akik a…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Szabadka: felújított palicsi Víztorony van, de ivóvízvezetékhálózat néhány városrészben még mindig nincs

„Újra teljes pompájában áll a palicsi Víztorony” – közölte írása címében a Pannon RTV. Amint azt a prtál közölte, az átadó díszvendége Bóka János, Magyarország európai ügyekért felelős minisztere volt. A Víztorony megtekintését követően a vendéglátójával, Pásztor Bálint VMSz-elnökkel egy közösségi találkozón vettek részt a Vigadó teraszán. Ifjabbik Pásztor szerint utoljára 1912-ben, átadásakor pompázott ennyire a Víztorony. „Ápoljuk az épített örökséget, felújítunk mindent, amit lehet. Bíró Károly polgármester emlékét is ápoljuk, ezért helyeztünk el a házán emléktáblát néhány nappal ezelőtt. Ez a projekt Pásztor István projektje, hiszen ő volt a…

Tovább