Délvidék Kiemelt 

A sokadik délvidéki gyár szomorú sorsa: Továbbra sincs vevő a pancsovai üveggyár maradványaira

Az előző (demokrata) rendszer rabloprivatizációi során széttrancsírozta szinte az összes jelentősebb délvidéki gyárat. A haladó reszim ígéretei ellenére nem hozta helyre a végzetes hibákat, sőt, magasabb szintre emelte a délvidéki gazdasági erőforrások kiszipolyozását. Ma már a csődbe jutott gyár maradványai sem kellenek senkinek. A minap megtartott árverésen a kikiáltási ár 62,5 millió dinár volt, de (állítólag) egy érdeklődő sem jelent meg. Ez az ár elsősorban gyári létesítményeket és lakásokat foglal magában. A haladó rezsim nemcsak hogy nem élesztette fel a pancsovai üveggyárat, hanem hagyta, hogy ökológiai probléma legyen belőle. Öt…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Horgos: lebuktak a Kolompár fivérek

A belügyminisztérium és a nagykikindai rendőrkapitányság munkatársai négy horgosi személyt tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy az év eleje óta Horgos területén több vagyon elleni bűncselekményt elkövettek. A hatóságok „A.K.”(26), „E.K.”(19), „K.K.”(31) és „A.P.” (34) lakásán tartott házkutatás során olyan szerszámokat találtak, amelyet a fent említett bűncselekmények végrehajtása során használtak, „K.K.”-nál pedig  amfetamin-gyanús anyagot. A gyanúsítottakat 48 órás letartóztatásba helyezték, az illetékes zentai ügyészség bűnvádi feljelentést tesz az ügyben.  A dnevnik.rs cikke szerint az év eleje óta 16 rablás történt Horgos térségében, és mindössze nyolc esetben  sikerült felderíteni a tettesek…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Vučić újvidéki nagygyűlésének „vezérszurkolója“ is volt – nem is akárki… (+félelmetes videó)

Aleksandar Vučić újvidéki nagygyűlésének bevezető része sportrendezvényre hasonlított. Ez nem meglepő, hiszen a szerb elnök bevallása szerint fiatal korában focihuligán volt. A nagygyűlésnek „vezérszurkolója“ is volt, Marko Bosanac “Boske“ (erősen) korrupciógyanús egyén. Lássuk, kiről van szó. Marko Bosanac „fényes karrierje“ 2017-ben kezdődött, amikor 10 ezer dináros befektetéssel (kezdőtőkével?) alapította az újvidéki Montop HRS ügynökséget, amely azóta minden pályázaton, tenderen, amelyen részt vesz, sima győzelmet arat. Ezt Borislav Novaković volt újvidéki polgármester állítja, aki egyebek között rámutatott arra, hogy „Boske” ügynöksége az újvidéki városi közlekedési vállalattal kötött egyik szerződésnek köszönhetően négymillió dinárt…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Istenként tiszteli Vučićot ez a szerb férfi – VIDEÓ

Ilyen rajongók mellett nem csoda, hogy Vučić már 12 éve uralkodik. Az alábbi videófelvétel főszereplője hűen tükrözi Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó és a Szerb Haladó Párt szavazóinak színvonalát. A felvételen látható  nyugdíjas férfi  térden állva keresztet vetett a Szerb Haladó Párt standja és Vučić fotója előtt Újvidéken, majd kifejtette hódolatát a szélhámos politikus iránt. A Szerb Haladó Párt ugyanis választási nagygyűlést szervezett tegnap az egykor szebb napokat is látott délvidéki városban, amelyen a  szerb elnök is felszólalt. Srbija danas. Još nismo dotakli dno… pic.twitter.com/XYL5FZ16Si — Srđan Crnjanski (@CrnjanskiSr) May 19,…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Megkérdeztük a VMSZ belgrádi képviselőjét, mit ért el 4 év alatt… Itt a válasz

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke egy április 7-én közzétett közösségi médiás posztjában hívta fel az oknyomozó újságírók figyelmét arra, hogy Belgrádban a haladókkal és Šešelj csetnikvajdáékkal összefogva indulnak el a választásokon. A magát egyetlen magyar opcióként hírdető – de szélsőjobboldali magyarellenes elemekkel rendszeresen koaliciót kötő pártelnök – ahelyett, hogy megkövette volna saját politikáját, előre kikérte magának, hogy bárki kritikát fogalmazzon meg pártja önazonosság-ellenes viselkedéésért. Megfogalmazása szerint a tetükkel a Belgrádban élő több ezer magyarnak akarnak érdekképviseletet teremteni. Ahol Nebojša Marjanović, a VMSZ magyarul nem beszélő belgrádi elnöke a befutó, 45.…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

MEREDEK VIDEÓ: Őrült előzés miatt majdnem baleset Temerinnél

Majdnem csúnya baleset lett egy előzésből az Újvidék és Temerin közötti úton, hol a lehető legrosszabb szituációban kezdett előzni egy sietős autós. Sok dolguk volt az őrangyaloknak a temerini úton, ahol a lehető legrosszabb szituációban kezdett előzni egy városi buszt a sietős autós. Az erről készült felvételt a serbialive_novisad nevű Instagram-oldal egyik olvasója küldte be.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   SERBIA LIVE – NOVI SAD (@serbialive_novisad) által megosztott bejegyzés

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Választási kilátások Belgrádban és Újvidéken: az egyik helyen biztos haladó győzelem, a másikon kiélezett küzdelem várható

Đorđe Vukadinović politikai elemző és közvélemény-kutató, akire eddig viszonylag pontos prognózisok voltak jellemzőek, a Nova S televíziónak nyilatkozva vázolta a választási résztvevők esélyeit. Ezúttal a belgrádi és az újvidéki erőviszonyokkal foglalkozott. Kiemelte, hogy – tekintettel az ellenzéken belüli tanácstalanságra és nézetkülönbségekre – a helyzet még valamelyest változhat. A „Kreni – promeni“ (Indulj el, változtass) ökológiai-politikai szervezetet Vukadinović 15-20 százalék között méri, a „Biram borbu“ (A harcot választom) koalíció pedig szerinte ennél valamivel kevesebbet kapna, ha a választásokat ma tartanák. A Branimir Nestorović „mókás doki“ vezette “Mi“ szélsőnacionalista szervezet kb. hét…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A Prosperitati elnöke a vagyonnyilatkozata alapján alig keres többet a minimálbérnél

Mint ahogyan arról beszámoltunk nemrégiben választották meg a Tartományi Képviselőház elnökének Juhász Bálintot, a VMSZ politikusát, aki egyben a Prosperitati Alapítvány elnöke is. Ezzel Juhász átvette Pásztor István, a VMSZ nemrégiben elhunyt elnökének posztját a tartományban, a kishegyesi politikus kiemelte, hogy számára ez külön megtisztelő, mivel politikai mentorának tartja Pásztort. A tanítvány pedig láthatóan sok mindenben hasonlít a mentorára, hiszen Pásztor István is igen szerényen élt, ha csak a vagyonnyilatkozatát nézzük, hiszen abban egy szolid tanya és néhány ló volt megjelölve vagyonként, majd csak hosszú évtizedek átpolitizálása után néhány éve…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A kissé elhízott kebelkirálynő igazgatóként fogja igazgatni a szerbiai vakcinagyártást

A szőke frizurájáról és a mély dekoltázsáról ismert Darija Kisićet, a történelem szemétdombjára került, hírhedt covid-válságstáb illusztris tagját főnöke, Aleksandar Vučić a Torlak oltóanyagokat és szérumokat előállító intézet  igazgatói foteljébe ültette – tudatja a szerb sajtó. A direktno.rs cikke szerint a keddi kormányülésen Darija Kisićet választották a Torlak Intézet igazgatójának, aki Luka Dragačevićet váltja. Az előző kormányban Darija Kisić családgondozási és demográfiai miniszter volt. Az új kormányban azonban poszt nélkül maradt, mivel helyette Milica Šljivovica gúnynéven ismert Milica Đurđević Stamenkovski, a Zavetnici szélsőséges mélyszerb álellenzéki párt elnöke lett a miniszter.

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A VMSZ frigye a radikálisokból lett haladókkal

Maja Gojkovićot, a Szerb Haladó Párt (SNS) volt művelődési miniszterét választotta a hatalmi koalíció 79 képviselője tartományi kormányfőnek a Tartományi Képviselőház május 8-i ülésén. A Magyar Szó, a VMSZ (Vajdasági Magyar Szégyenpárt) szócsöve erről azt írja, hogy Maja Gojkovićot, „a parlament nagy szavazattöbbséggel választotta vajdasági kormányfőnek”. A „nagy szavazattöbbséget” (a 120 fős Képviselőházban) valójában a haladók, a szocialisták és a VMSZ-es képviselők adták, mivel a négy ellenzéki képviselőcsoport bojkottálta az ülést, a kormányfőről és a tartományi titkárokról való szavazásban az ellenzék nem vett részt, „be se mentek a terembe”. Daniel…

Tovább