Délvidék Kiemelt 

Bizarr: Lefoglalták kerékpárját ittas vezetés miatt Szabadkán

A szabadkai rendőrök ma kizárták a forgalomból azt a 34 éves sofőrt, aki 1,38 ezrelékes alkohollal a szervezetében, amfetamin hatása alatt kerékpárt vezetett. A közlekedési rendőrök megállapították, hogy ezt a szabadkai férfit az elmúlt két évben kétszer is elítélte a bíróság súlyos szabálysértés miatt, és a KRESZ új intézkedése értelmében a kerékpárját lefoglalták. A bringást őrizetbe vették, a szabadkai bíróság elé állítják. (subotica.com nyomán. A kép illusztráció)

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Egy keservesen csalódott VMSZ-tag drámai (és tanulságos?) levele: „Átvertetek minket“

Egy igencsak rendhagyó levél érkezett a szerkesztőségünk címére. Egy elkeseredett VMSZ-tag (név a szerkesztőségben) öntötte ki a lelkét és megkért minket arra, hogy gondolatait osszuk meg az olvasókkal. Természetesen eleget teszünk a kérésének. (Úgy döntöttünk, eredeti, nyers formában, lektorálatlanul, az összes helyesírási és nyelvi hibával együtt közöljük.) Íme tehát a levél, amin talán a VMSZ-es “középréteg“, a mezei tagok és a délvidéki magyar szavazók egyaránt elgondolkodnak, s levonják a saját következtetéseiket: Neked mondom, TI nektek. Neked aki hitted velem együtt a 90 es években, hogy megváltoztathatod a jövőt. Kicsit már…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Bácskossuthfalva: Felborult autójával és a helyszínen meghalt a 69 éves sofőr

Halálos közúti közlekedési baleset történt Topolya és Bácskossuthfalva között szombat dél körül – közölte a Szerbiai RTV (RTS). Az rts.rs portál cikke szerint a topolyai rendszámú, Nissan típusú személygépkocsi vezetője lesodródott az útról és felborult. A balesetben a  69 éves férfi kiesett az autóból és a helyszínen életét vezette. Az érintett útszakaszon a helyszíni szemle idejére félpályás útlezárás van érvényben.

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Délvidék: marihuanát árult kiskorúaknak

A pancsovai központi ügyészség vádat emelt a 34 éves  fehértemplomi K. H. ellen, azzal a gyanúval, hogy tavaly nyáron egészen 2023. november 14-ig marihuánát árult kiskorúaknak. Az ügyészség közleménye szerint gyanítható, hogy egy 15 éves kiskorúnak a drogot grammra kiszámolva két-három naponta, míg egy 17 éves kiskorúnak tízszer egy grammot vagy fél grammot „adagolta”. A pancsovai Fellebbviteli Ügyészség a vádiratban azt javasolta, hogy a helyi felsőbb bíróság hosszabbítsa meg az elkövető előzetes letartóztatását szökés veszélye és az azoknak a különleges körülményeknek a fennállása miatt, amelyek arra utalnak, hogy a közeljövőben…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

További 25 millióból folytatódhat a temerini Szécsen kastély felújítása

A szerbiai Kulturális Minisztérium idén is 25 millió dinárt szán temerini Szécsen kastély homlokzatának rekonstrukciójára. A munkálatok első ütemében már 20 millió dinárból megújult az egyik homlokzatra. Maja Gojković kulturális miniszter úgy értékelte, hogy ennek a kastélynak a helyreállítása rendkívül fontos éppen ezért került be annak a 10 kiemelt emlékhelynek a sorába, amelyek megújulnak a szerb kastély rekonstrukciós program keretében.  Az épületet a 19. század elején építtette gróf Szécsen Sándor építette, eredetileg barokk stílusban, amit később neoklasszikus építettek át és jelenleg a Lukijan Mušicki Középiskola működik benne. A helytörténészek szerint…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Az oltalom alatt álló futaki káposztát is „hamisítják” és árulják a szerbiai piacokon

Délvidéken több, oltalom alatt álló, eredetmegjelöléssel ellátott termék létezik. Ilyen például a tarcali hársméz vagy éppen a híres futaki káposzta. A Politika napilap információi szerint a gyakori visszaélések miatt a futaki káposztatermesztők akciót indították, amelynek keretében megjelölik az eladási helyeiket, sőt, azoknak a gazdáknak a családi házait, akik az említett eredeti terméket kínálják. Ők természetesen tanúsítvánnyal rendelkeznek, amellyel bármikor tudják bizonyítani, hogy valódi futaki káposztát termesztenek. A minősége és jótékony hatása miatt rendkívül megbecsült és keresett futaki káposzta termesztői létrehozták a saját egyesületüket. Az általuk termesztett káposzta 70 százalékát egy,…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Magyar kormányhatározat született a délvidéki határforgalom gyorsítása érdekében

A Magyar Közlönyben 2024. március 4-én este megjelent a 1039/2024. számú kormányhatározat, mellyel a kormányzat megerősíti, hogy a magyar–szerb határszakaszon meg kell valósítani a határátkelőhely-fejlesztést. Ennek részeként meg kell vizsgálni új átkelők létesítését Röszkénél és Tompánál, illetve a hercegszántói átkelő kibővítését a veszélyes áruk szállító járművek fogadására. A határozat az infrastrukturális elemek mellett kitér a többlet-munkaerő kérdéskörére és az informatikai fejlesztési igények felmérésére is.

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A VMDK követeli a választások megismétlését köztársasági és tartományi szinten (is)

Az alábbiakban a VMDK közleménye olvasható. A belgrádi választások megismétlése annak a jele, hogy a hatalmi koalíció (SNS-SPS-VMSZ) beismerte, választási csalás történt! Kiértékelve a jelenlegi politikai állapotokat, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) úgy gondolja, a belgrádi választások megismétlése annak a jele, hogy a SNS-VMSZ-SPS hatalmi koalíció közvetett módon beismerte, tavaly decemberben választási csalás történt! Mint ismeretes, a tavaly decemberben megtartott választásokon súlyos visszaélések történtek országszerte, amit az ellenzéki pártok és a nemzetközi megfigyelők dokumentáltak, és bizonyítékokkal alátámasztva az EU parlament elé tártak. Az EU elfogadta azokat, elítélte a választási visszaéléseket,…

Tovább