Délvidék Kiemelt 

Történelemhamisítás: „A tizenötödik század óta a szerb lakosság dominál Vajdaságban”

Dejan Ristić, a haladók egyik kedvenc történésze, aki kitüntetést is kapott Vučićtól, nemrég párhuzamot vont Délvidék és Koszovó között. Szerrinte „mindkét tartomány régi szerb terület, azzal, hogy Vajdaságban sohasem voltak történelmi konfliktusok az etnikai csoportok között”. A kocatörténész szerint egyébként Nem derült ki, vajon a létszámra vagy valami másra gondolt-e, amikor a szerbek fölényéről beszélt, de bármire is célzott, az elmúlt évszázadokban ezen a területen nem lehetett szó semmilyen szerb dominanciáról.   (Szerb média nyomán, fotó: kurir.rs)

Tovább
a lovas001 Délvidék Kiemelt 

Kicsinálták Lovas Ildi háziprojektjét, a VM4K-t

Formálisan is Szekeres László Alapítvány veszi át a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ vezetését. Erről a szervezet a közösségi médián keresztül számolt be:  A VM4K-t eddig a nemrégiben elhunyt Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Pásztor Istvánnak az élettársa Lovas Ildikó vezette és az intézményt mindenki, mint a politikusnő háziprojektjét tartotta számon, amelybe mérhetetlen mennyiségű közpénzt csatornáztak be. Számos ingyenes rendezvényt szerveztek, hogy népszerűsítsék saját munkájukat, kezdve a heti táncprogramoktól, a lelkigyakorlatokon át a babaprogramokig, ezek látogatottsága igen vegyes volt. De nyílt a VM4K-ban felsőoktatási intézményi szak is, de ingyenes…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A haladók Pásztor Bálintot ültetik a szabadkai polgarmesteri székbe? Ez mibe kerül majd az itteni magyaroknak?

Nem hivatalos (de eddig töbnyire megbízhatónak bizonyult) forrásunk szerint a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági „Magyar“ Szövetség újabb “pokoli paktumot“ kötött. Eszerint a haladók a (valószínűleg) júniusban sorra kerülő helyi választások során teljes uralmat szándekoznak megvalósítani minden délvidéki községben és városban. Egy kivétellel. Szabadkát, ahol fölényesen megnyerték a legutóbbi önkormányzati választást, ezúttal feltálalnák, vagy ha úgy tetszik, odadobnák a VMSZ-nek. Forrásunk értesülése szerint, a haladók egy feltétellel adnák át Szabadka vezetését az álmagyar bizniszpártnak: ha nem gördít akadályt az (egyik) legfontosabb délvidéki magyar város további elszerbesítése elé. Ez persze…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A folyamatos elvándorlás romboló hatása

Lehetetlen pontosan felmérni, mekkora társadalmi, családi és egyéni veszteségekkel jár az elvándorlás szédületes üteme. Ez azért sem kivitelezhető, mert a gyermekek, rokonok, barátok távozása nemcsak anyagi, szociális, gazdasági, egzisztenciális, nemzeti stb. kategória, hanem legalább annyira érzelmi, lelki csapást is jelent az érintettek számára. Ha azonban ezt az érzékeny kérdést mégis rideg (de általában sokatmondó) számok által közelítjük meg, sokkoló eredményig jutunk el. A Danas napilap kiemeli: a 2011-es évi népszámlálás szerint az azt megelőző évtizedben Szerbiát 150 ezren hagyták el. Az elvándorlók átlagéletkora 28,7 év volt. A távozók egyötöde rendelkezett…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

400 kilógram illegális dohányárut foglaltak le egy délvidéki családnál

Bűnvádi eljárás tettek egy Kucura lakos ellen, akinek a családi házában 400 kg illegális dohányárút találtak a hatóságok.  A verbászi rendőrök több mint 400 kilogramm illegális dohányt foglaltak le, amelyet egy negyvenhét éves kucurai lakos udvarában parkoló furgon rakterében találtak. A jármű átvizsgálása során a rendőrök 225,6 kg leveles dohányt és 188,8 kg vágott dohányt, örlő- és darabológépeket, valamint cigarettatöltő gépeket találtak. A gyanúsított ellen jövedéki termékek illegális forgalomba hozatala bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek.

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A délvidéki és szerbiai nővénytermesztők és állattenyésztők zöme 65 évnél idősebb

Eddig is tudtuk, hogy a haladó-szocialista-VMSZ-es hatalmi szövetség által elhanyagolt mezőgazdaság helyzete katasztrofális, de az alábbi adat még a vártnál is lesújtobb. Nemrég napvilágot látott statisztikai kimutatás szerint ugyanis szerbiai szinten messzemenőleg legtöbb mezőgazdasági termelő 65 évnél is idősebb. A nővénytermesztők és állattenyésztők csaknem felét tehát a nagytaták képezik. Délvidéken bizonyára egy árnyalattal kedvezőbb a helyzet, itt valamivel (de nem sokkal) több fiatal található az agráriumban (bár erről egyelőre nincs statisztikai adat). Ha már a statisztikánál tartunk, íme még néhány adat. Szerbiában mintegy 563 ezer családi gazdaság található. Hozzávetőlegesen 3,5…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Bummm… avagy megint megöltek egy szerb maffiózót – ezúttal Zimonyban

Szombat reggel meggyilkolták Milan Šušát. A 39 éves szerb alvilági figura  a járdán feküdt lőtt sebekkel, amikor ma hajnalban rátaláltak a rendőrök Zimonyban. Riasztották a mentőket, de már nem tudták megmenteni az életét. A szemtanúk elmondása szerint a gyilkosságban két személy vet részt, akik elmenekültek a helyszínről. A meggyilkolt alvilági figura igen vastag bűnügyi dossziéval rendelkezett. 2009-ben Šuša kézigránátot dobott a hírhedt Pink RTV dedinjei székházára, később pedig emberölési kísérlet miatt 11 év börtönbüntetésre ítélték, illetve összefüggésbe hozták Nikola Serdar meggyilkolásával is. (Blic.rs nyomán)

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Karnyújtásnyira volt a világbajnoki arany női pólósainknak

A Dohában zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornájának döntőjében a magyar válogatott az Egyesült Államokkal csapott össze. Korán háromgólos hátrányba kerültünk, de sikerült felzárkóznunk és az utolsó negyedre már döntetlen állással fordulhattunk. Ekkor sajnos ismét elléptek három góllal az amerikaiak, mi pedig már csak egy gólra tudtunk zárkózni, így 8–7-re elveszítettük a mérkőzést. VÍZILABDA-VB, NŐK DÖNTŐ EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 8–7 (3–2, 2–2, 0–1, 3–2)

Tovább