Délvidék Kiemelt 

Teljesen összetört a Tiszába fulladt 7 éves péterrévei kislány édesanyja

„Mindaddig, amíg nem jelentették, hogy megtalálták a holttestét a Tiszában, biztam benne, hogy a kislányom élve és egészségesen tér haza“ – mondta a Novosti portálnak Tóth Revenetta, a Tiszába fulladt 7 éves péterrévei kislány, Tóth Orchidea édesanyja.   – mondta fájdalommal teli hangon Tóth Revenetta, miközben szemüvege mögött a könnyeket törölgette. A gyászoló anyuka, akinek még négy gyermeke van, akik közül a legfiatalabb még csak három hónapos, még mindig maga előtt látja azt a szörnyű jelenetet, amikor kivették a folyóból a kislány holttestét, papucsát és a ruháját.    – mondta…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Ismét terítékre kerül a koszovói Szerb Községek Közösségének a témája? És a délvidéki magyar autonómia?

A szerb média egy része szerint a koszovói albán fél immár nem zárkózik el teljesen a Szerb Községek Közössége létrehozásáról szóló tárgyalások folytatásától. Amennyiben az albán lobbihoz közelebb álló Joseph Biden nyeri meg az amerikai választásokat, szinte kizárt, hogy arra sor kerül. Ha viszont Trump maradna az USA elnöke, az említett lehetőség nem lenne teljesen elképzelhetetlen, azzal, hogy a koszovói albánok nyilván kapnának valamit (Preševo-völgy?) egy olyan engedmény fejében. A Szerb Községek Közössége (Kosovska Mitrovica, Leposavić, Zubin Potok) a legszélesebb területi autonómiát jelentene a koszovói albánok számára – teljes végrehajtó…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Magyarok üldözése Szabadkán

100 éve írták a lapok: Magyarok üldözése Szabadkán Mielőtt a szerbek megszállták volna Szabadkát a rendőrségnek egy fogdája volt, ma tizennyolc túlzsúfolt fogdában szoronganak a foglyok. A túlzsúfoltság miatt a városi tanács a Halasi-úton levő két kaszárnyát félmilliós költséggel átalakíttatja rendőrségi fogdává s akkor a rendőrségi fogdák száma egyről hamarosan — húszra fog felszökni. A polgárság egyébként 700  százalékos pótadót fizet Szabadkán. — Dr. Barta Antal tiszti főorvost elcsapták a szerbek s  helyébe Milutin Pavković lett  a főorvos. — A szerb közegészségügyi miniszter dr. Halmay István szabadkai tb. főorvost eltiltotta…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Pásztor István saját fiát sem kereszteltette meg, de örül neki, hogy Slavko Večerin az új püspök – VIDEÓ

A VMSZ elnöke megköszönte Pénzes János eddigi püspöki szolgálatát, és reméli, hogy Slavko Večerin is hasonlóan jó vezetője lesz az egyházmegyének. „Örömömnek szeretnék hangot adni, hogy új püspökünk van Slavko Večerin személyében. Azt kívánom neki, hogy ugyanaz a jóság, nyitottság járja át a lelkét, amiről Pénzes püspök urat megismertünk. Azt gondolom, hogy ez mindannyiunk érdeke, a Szabadkai Egyházmegye érdeke, és minden polgárnak az érdeke.” – nyilatkozta a Pannon RTV-nek a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Mindeközben Pásztor István első gyermeke, Pásztor Bálint születésekor nem tartotta még fontosnak, hogy keresztvíz alá tartsa…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Lemondott Pénzes János – ismét bunyevác püspöke lett a Szabadkai Egyházmegyének

Őszentsége Ferenc pápa elfogadta Mons. Dr. Pénzes János lemondását a Szabadkai Egyházmegye éléről, kánoni kora betöltése indokával, és egyidejűleg Mons. Večerin Slavkót, a Szabadkai Egyházmegye papját, eddigi általános helynököt, szabadkai püspökké nevezte ki. Večerin Slavko 1957. június 6-án született, Szabadkán. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányai után, a Szabadkai Egyházmegye növendékeként belépett a Zágrábi Érseki Szemináriumba, és ott 1976 és 1983 között, a Katolikus Teológiai Fakultáson végezte filozófiai és teológiai tanulmányait. 1983. augusztus 14-én szentelték pappá. Az első két szolgálati évét a zombori Szentháromság-plébánián töltötte, káplánként, majd 1985-ben a bácsi Szent…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Ma van Kisboldogasszony napja – az idén szerényebb keretek között ünneplik Szűz Mária születésnapját a doroszlói Szentkútnál

„Az Úr bírt engem utjai kezdetén, mielőtt valamit teremtett. Öröktől fogva rendelt engem és régóta, mielőtt a föld lett. Még nem voltak a mélységek, és én már fogantattam” (Péld. 8,22 kk). Minthogy öröktől fogva ki volt szemelve a legnagyobb méltóságra, mely teremtményt egyáltalán érhet: az Isten-anyaságra (febr. 9), Isten gondoskodott is arról, hogy egészen tiszta legyen az a virág, mely hivatva volt a legdrágább gyümölcsöt teremni. Léte első pillanatától kezdve ment volt minden bűntől, az eredeti bűntől is, és teljes volt kegyelemmel: szeplőtelenül fogantatott (dec. 8). Kilenc hónappal a fogantatás…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Elkeserítő: Belgrádban növekedett, Délvidéken pedig drasztikusan csökkent az általános iskolás diákok száma

A Politika napilap adatai szerint az elmúlt évtizedben egyedül Belgrádban növekedett az általános iskolákba járó tanulók száma. Szerbia déli és keleti részén most 28 500 diákkal van kevesebb mint tíz évvel ezelőtt. Šumadijában és Nyugat-Szerbiában sem sokkal jobb a helyzet, ugyanis azokban a régiókban 23 400 tanulóval kevesebb található. Az elmúlt tíz évben az ország területén 223 iskola szűnt meg. Ami számunkra különösen aggasztó: Ez is nagyrészt a VMSZ “áldásos tevékenységének a sikere”. (fotó: rtv.rs)

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Új kommunista szoborparkot adott át a VMSZ és haladók vezette adai önkormányzat

Új kommunista szoborparkot adott át a VMSZ és haladók vezette adai önkormányzat Portálunk elsőként írta meg, amikor 6 éve, 2014 januárjában ellopták Adán Bakos Kálmán és Halász József kommunista osztályharcosok mellszobrát. A kommunista emlékparkot néhány napja teljes egészében felújították, mind az ott található emléktáblát, illetve az egypártrendszerben kreált, kommunista szellemben avatott mellszobrok is visszakerültek a helyükre. Az eredeti szobrokat Almási Gábor, tóthfalusi szobrász készítette 1984-ben, majd azt egy emléktáblával bővítették 1989-ben. Elrablásuk hátterében pedig valószínűleg nem politikai szándék, hanem a színesfém piaci ára volt a mérvadó. Az új szobrok és…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Péterréve: ma is folytatják a Tiszában eltűnt 7 éves kislány keresését

Továbbra is keresik Péterrévén  azt a 7 éves kislányt, aki tegnap a 6 éves K. S. elmondása szerint eltűnt a Tiszában. Nem hivatalos információk szerint a gyermekek tegnap reggel megszöktek otthonról. A folyópartra mentek, ahol felszálltak egy mólóhoz kötött csónakra. A kislány hirtelen kiesett a csónakból és a Tiszába veszett. A gyerekek édesanyja a rendőrségnek elmondta, hogy 10 óra óta kereste a gyerekeket, pár órával később hallotta a történteket. A csendőrség búvárai tegnap napközben keresték az eltűnt kislányt, a keresés ma is folytatódik. (mojbecej.rs, kurir.rs, informer.rs nyomán)

Tovább