Délvidék Kiemelt 

Pásztorék nem fognak a sorkatonaság bevezetése ellen szavazni

„A Vajdasági Magyar Szövetség ellenzi a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését” – nyilatkozta Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió szeptember 24-i műsorában. Mint mondta, a VMSZ elnöksége és tanácsa szeptember 16-ai ülésén tárgyalt erről a kérdésről és arra jutottak, hogy „a következő hónapokat arra fogják kihasználni, hogy olyan engedményeket próbáljanak elérni, amelyek magyar szempontból örvendetesek lehetnek. A döntést megakadályozni nem tudják, lévén, hogy a köztársasági parlamentben a VMSZ képviselői nélkül is megvan a többség a javaslat elfogadásához, hangsúlyozta a pártelnök”. Azt, hogy a VMSZ nem támogatja a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését,…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Szabadkai gazdatüntetés: Előállítások és blokádok

Ma reggel a szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének tagját, Damir Perčićet előállították a BIA helyi irodájában, míg két másik tag, Mitoslav Matković és Marinko Kujundžić önként jelent meg a hatóságok előtt – tudatja az N1. Toldi László, a Csantavéri Termelők Klubjának tagja, valamint egy kishegyesi gazda is jelentkeztek, mivel csatlakozni kívántak a szabadkai gazdákhoz. Ők 11 órakor indultak a BIA épülete felé, ahol a gazdák jelenleg tartózkodnak. A szabadkai gazdák folytatják tiltakozásukat az Y-elágazásnál, mivel a szerb kormány nem válaszolt a követeléseikre 24 órán belül. A tiltakozások hétfőn kezdődtek, amikor mintegy…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Szabadkai gazdák akcióban: Traktorokkal lezárták az Y-elágazást

Mintegy 70 szabadkai gazdálkodó körülbelül 50 traktorral blokkolta az Y-elágazást, tiltakozva a szerb kormány által tavaly tett, de be nem tartott ígéretek miatt – tudatja a 021.rs. A gazdák déli 12 órakor traktorokkal lezárták az utat, és bejelentették, hogy a blokád 14 óráig tart, majd egy órás szünet után, 15 órakor újra megkezdik, és 18 óráig folytatják az útlezárást – jelentette az N1. A gazdák követelései között szerepel a mezőgazdasági hitelek moratóriuma, hektáronként 17.000 dináros támogatás a minősített vetőmagokért, adómentes üzemanyag 2025-től, valamint a piac és a tőzsde egységesítése. A…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Nem elég kiépíteni egy utat vagy kiaszfaltozni egy utcát…

A mellékelt kép is arról tanúskodik, hogy nem elég kiépíteni egy utat vagy kiaszfaltozni egy utcát, ha az elvégzett munka az alapvető minőségi követelményeknek sem tesz eleget. Ugyanakkor megállapítható, hogy az újvidéki karbantartó közvállalat sem remekelt az elmúlt időszakban. A Podbara nevű újvidéki település egyik részén keletkezett A hiba gyors elhárítása helyett az illetékesek úgy döntöttek, hogy gallyak, egy rongy és egy kartondoboz révén hívják fel az arra haladó járművezetők figyelmét, hogy az aszfalton egy elkerülendő lyuk tátong. Bárcsak ez lenne az egyetlen ilyen eset… (luftika.rs, instagram.com nyomán)

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Egy belgrádi buszról leváló alkatrész csapódott a másik buszba, a sofőr megsérült

Ma délelőtt a  belgrádi 18-as jelzésű autóbusz szokásos útvonalán haladt, amikor Zimonyban egy szemből érkező másik buszról leszakadt egy alkatrész, ami nagy sebességgel csapódott a buszvezető ablakának, valamint egy mellette lévő ablaknak. Az üvegszilánkok minden irányba szóródtak, a sofőr pedig megsérült, keze vérzett – mesélték a helyszínen tartózkodó szemtanúk. A szemtanúk elmondása szerint a baleset után a másik autóbusz megállás nélkül folytatta útját. Szerencsére a baleset nem követelt emberéletet, de a buszon utazók megrémültek. (nova.rs nyomán)

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A haladó párti képviselő a verbászi önkormányzat képviselő-testületében inzultálta az ellenzéki képviselőt, a rendőrség beavatkozott

A verbászi önkormányzat képviselő-testületének ülésén fizikai támadás történt Ivor Lukin, a haladó párt önkormányzati tanácsának tagja részéről, aki megtámadta a „Szabadítsuk meg Verbászt” polgári csoport képviselőjét, Luka Mažart – írja a Danas. A „Szabadítsuk meg Verbászt” nyilatkozata szerint a képviselőcsoport vezetője, Dragan Stijepović az ülés elején kifogásolta a házirend megsértését, mivel megakadályozták a nagybecskereki KTV operatőrét munkájának végzésében. Miután bejelentette, hogy nem hagyja el a helyszínt, amíg nem engedélyezik a felvétel készítését, az elnök szünetet tartott, hogy a képviselőcsoportok vezetői tanácskozhassanak. – írja a Danas. A rendőrség beavatkozott a hívás…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Hatalmas erdőterületek „tűnnek el“ Szerbiában és Délvidéken

Az elmúlt húsz évben nem „tűnt el“ annyi erdőterület Szerbiában és Délvidéken, mint elmúlt esztendőben. „A Global Forest Watch“ nemzetközi platform adatai szerint Összehasonlításként: a nyolcvanas években Szerbiában mintegy 10 ezer hektáron végezték el a fásítást évi szinten, olvasható a 021.rs portálon. Az erdőterületek drasztikus megritkulása nagyrészt az illegális erdővágás következménye. Pár éve Đorđe Višekruna újvidéki újságíró legújabb azt állította, a Tarcal-hegyen végzett illegális favágás mögött Aleksandar Vučić szerb elnök unkohúga, Anja Zobenica és férje, Damir állnak. „Rajtuk kívül Miloš Vučević volt újvidéki polgármester és jelenlegi kormányfő tanácsadója, Nada Kobac, továbbá…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Örökös nagyszerb félelem: „A Nyugat tovább darabolná Szerbiát, célja, hogy elszakítsa Vajdaságot és Szandzsákot!”

Vojislav Šešelj csetnikvajda, a Szerb Radikális Párt elnöke ismét folyamatosa Happy televízió egyik legkedvesebb és leggyakoribb vendége. Nem lehet pontosan tudni, miért futtatják ilyen eszeveszetten a vajdát, hiszen pártja a legutóbbi választáson két százalékot sem kapott. Ami viszont biztos: az álellenzéki Šešelj, védeni és igazolni próbálja Aleksandar Vučić szerb elnök politikáját. Azonkívül, hogy fényezi politikai fiát, Šešelj persze minden alkalmat megragad, hogy egyúttal kifejezésre juttassa nagyszerb soviniszta nézeteit. A Happy TV-n sugárzott egyik szereplése során meggyőződésének adott hangot, hogy a Nyugat eltökélt szándéka „Szerbia további darabolása”. Szavai szerint (fotó: blic.rs…

Tovább
Délvidék Kiemelt Szerbia 

Nyárias napok után drasztikus lehűlés várható Délvidéken és Szerbiában

A Köztársaság Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) legfrissebb előrejelzése szerint a következő napokban nyárias időjárásra számíthatunk Délvidéken és Szerbiában, de szombattól drasztikus lehűlés várható. Csütörtöktől péntekig a hőmérséklet 28 és 33 Celsius-fok között alakul, a legmelegebb nap péntek lesz. Szombaton azonban jelentős időjárás-változás érkezik esővel, zivatarokkal és lehűléssel, különösen Északnyugat-Bácskában. Az RHMZ figyelmeztetett, hogy helyenként 20-40 mm csapadék is hullhat rövid idő alatt. Vasárnapra az országban hűvösebb, szeles idő várható, 10-15 fokos hőmérséklet-csökkenéssel. A jövő héten ismét melegebb, napos idő érkezik, és rövid vénasszonyok nyara is lehetséges október elején.

Tovább