Egyéb 

A tea kapszulákkal minden délután tökéletes!

Hogyan jutottunk el a kapszulás teákig? A tea a teacserje szárított leveleiből vagy rügyeiből készül, valamint más szárított növények, gyógynövények, fűszerek vagy gyümölcsök főzetéből. A teákat már nagyon hosszú idő óta ismeri az emberiség. Rendkívül nagy mennyiségben fogyasztjuk, hiszen remek aromája és íze mellett energetizálhat, nyugtató hatással bírhat és számos jó hatással van a szervezetünkre. A tea Kínából származik, számos szertartás fűződik magához a főzéshez és az iváshoz is. Valamikor az időszámításunk előtti 6. századra tehető eredete, a buddhista szerzetesektől, a 16. és 17. század körül pedig Európába is eljutott…

Tovább
Egyéb Kiemelt 

Egy gyermekorvos is kiakadt Dér Henire, amiért karkötővel védi a szemmel veréstől a babáját

Novák Hunor figyelmeztette Dér Henit: veszélyes amit a gyerekével csinál. Dér Heni közösségi oldalán megjelent egy fotó, amelyen nemrég született kisfia keze látható, egy piros karkötőben. Novák Hunor gyermekorvos erre szintén egy Facebook-bejegyzésben reagált, aki szerint a piros karkötővel néhány szülő szemmel verés ellen védené a gyermekét.

Tovább
Egyéb Kiemelt 

Szuperhold világít ma éjjel felettünk

A csillagászok egy része ugyan ki nem állhatja a „szuperhold” kifejezést és a körülötte kialakult felhajtást, az viszont tény, hogy ha a holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be a teliholdfázis, akkor nagyobbnak és fényesebbnek látszik a Hold. Egy „átlagos” teliholdhoz képest mintegy hét százalékkal láthatjuk nagyobbnak a Föld körül keringő égitestet, míg a fényessége 16 százalékkal lehet erősebb. Ez a szuperhold jelenség megfigyelhető ma éjjel felettünk is, amire legutóbb februárban volt példa, de mivel egy eltérő gyakoriságú egybeesésről van szó, előfordulhat olyan év is, amikor egyszer sem alakul ki

Tovább
Egyéb 

Milyen egy igazán jó munkás póló?

A munkás pólóról a legtöbbeknek a régi, kinyúlt, utcai viselésre már nem alkalmas ruhadarabok jutnak eszébe, amit már nem kell kímélni, nem árt neki a szakadás és a rákerülő szennyeződések sem. Tökéletes választás a ház körüli munkához vagy bizonyos munkakörök esetében is. Egészen odáig rendben is van ez így, amíg fel nem vesz az ember egy kifejezetten fizikai tevékenységekhez készült munkáspólót és meg nem tapasztalja a különbséget a két viselet között. Lássuk, mi mindent érdemes tudni ezekről a pólókról! Általános komfortérzetet biztosítanak Egy minőségi munkáspólóban az ember nem izzad meg…

Tovább
Egyéb 

A Nespresso kompatibilis komposztálható kapszulákkal a környezetet is óvjuk

Hogyan jutottunk el a Nespresso kompatibilis komposztálható kapszulákig a kávé kezdeteitől? A kávézás története rendkívül messzire nyúlik vissza. A főzési technikák sokasága vár, rengeteg lehetőség van arra, hogy hogyan készítsük el reggelente az energiát adó italt, többek között instant kávé, filteres, a jó öreg kotyogós vagy éppen a frissen őrölt változat, esetleg a kapszulás kávé. Manapság a kapszulás kávéfőzők váltak igazán felkapottá. Ez az úgynevezett patronos technika, ami a 21. század egyszerű és gyors megoldása. A kávégép pillanatok alatt felmelegíti a vizet, majd miután kiválasztottuk, hogy hosszú vagy rövid kávét…

Tovább
Egyéb 

Betonjavítás lépései

Bár a beton és vasbeton szerkezetek erősnek és örök életűnek tűnhetnek, ezek az ellenálló, erős anyagok is igényelnek rendszeres karbantartást, sok esetben pedig javítást is. Ezt nem érdemes félvállról venni, hiszen a nem megfelelően karban tartott betonszerkezetek balesetveszélyesek lehetnek. A Sika termékei széles körű megoldást nyújtanak minden jellegű betonsérülésre; többek között betonjavító habarcs rendszerek, betonszerkezet javító anyagok, kozmetikai habarcsok, kiegyenlítő- és simítóhabarcsok segítik a szakemberek munkáját a betonjavítás során. A betonjavításánál nélkülözhetetlen első lépés a megfelelő felületelőkészítés, ez mind egyszerű beton, mind vasbeton szerkezetek javításánál elengedhetetlen.  Betonjavítás esetében fontos, hogy a betonfelület…

Tovább
Egyéb 

Fali dekoráció, ami vonzza a tekintetet

Otthonunk mindent elárul rólunk; a stílusunkat, ízlésünket, érdeklődési körünket és bizony a személyiségünkről is sokat sejtet. Az, ahogy és ahol élünk, az egyik legfontosabb szimbóluma is lehet megítélésünknek. Nem csak a bútorok, a színek összhangja és a funkcionális eszközök mennyisége határozza meg otthonunk összképét, hanem az is, hogy hogyan használjuk ki a rendelkezésünkre álló üres tereket. Ilyen terek legtöbbször a falak, amelyek üres vászonként várják, hogy ráfessük stílusunk egy darabkáját. Azonban ma már nem kell leragadnunk a festményeknél és polcoknál; a Dodo Home falidísz és fali dekoráció kínálatában böngészve felismerhetjük, hogy rengeteg…

Tovább
Egyéb 

Kik indulnak a 2021-es WSOP-n?

A póker rövid története A póker, mint kártyajáték már az 1820-as években is ismert volt egy bizonyos formában. Igaz a játék pontos gyökereit nehéz megállapítani és igen heves viták is övezik a meghatározását. Annyi azonban bizonyos, hogy mára a póker egy komoly stratégiai gondolkodást és koncentrációt igénylő játékká nőtte ki magát, melyet milliók, ha nem milliárdok játszanak világszerte, legyenek amatőrök, vagy olyan profi játékosok, mint a WSOP idei indulói is. Mi is az a WSOP? WSOP, azaz World Series of Poker tulajdonképpen nem is egyetlen verseny, hanem egy versenysorozat, melyet…

Tovább
Egyéb 

Egy százalékkal is segíthet

Tisztelt olvasóink, adója 1+1 százalékának felajánlásával most Ön is segíthet!  Ha Ön úgy érzi, szükség van egy politikai pártoktól független hírportálra, szükség van a DélHírre, akkor támogassa működésünket bármilyen összeggel, akár havonta vagy esetenként vagy adója 1+1%-ával. ADÓJÁNAK EGY SZÁZALÉKÁVAL ÖN IS TÁMOGATHAT MINKET CÉLJAINK MINÉL HATÉKONYABB ELÉRÉSÉBEN. MEGTALÁL MINKET A NAV HONLAPJÁN IS! (18146-IK SORSZÁMNÁL)

Tovább
Egyéb Kiemelt 

Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe

Negyven nappal húsvét után áldozócsütörtökön Krisztus Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Áldozócsütörtök magyar elnevezés onnan származik, hogy 1918-ig ezen a napon zárult a húsvéti áldozás ideje. Az ünnep húsvét után 40. napon, azaz csütörtökön van, mert e napon történt a mennybemenetel. Áldozócsütörtököt a korai egyházatyák ugyan nem említik ünnepjegyzékeikben, de a 4. században már mindenhol megült ünnep. A konstantini béke (313) után Szent Ilona császárnő a mennybemenetel helyén gyönyörű templomot épített, ahol manapság mohamedán mecset áll. Évente egyszer eresztik ide a mohamedánok a keresztényeket, Urunk mennybemenetelének ünnepén, amikor is a ferencesek a…

Tovább