Kiemelt Szerbia 

Szokásos belgrádi délután: megint egymásnak estek a szerb focihuligánok

Tegnap délután 15 óra körül Belgrádban, a Galenika közelében, egy csoport szerb focihuligán „szórakoztatta” magát az autópályán. A közösségi oldalakon megosztott felvételeken (lásd ITT)  jól látható, ahogy ütőkkel rohangálnak, és egymást kergetik, miközben az autók a háttérben állnak. A csúcs pedig az volt, amikor a huligánok egy vonatba is beugrottak, hogy még nagyobb csetepatét okozzanak. A sérültekről és letartóztatottakról még nincs hivatalos információnk.

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A vasúti rekonstrukció titkai: Egy éjszaka alatt elloptak 11 tonna vasúti eszközt Topolyán

Lopások a szerb-magyar gúnyhatárig vezető vasútvonal rekonstrukcióján: Milliós károk és szervezett bűnözés. Az Újvidéki Központi Nyilvános Ügyészség által közzétett dokumentációból kiderül, hogy jelentős lopások történtek a vasútvonal rekonstrukciója során, amely a magyar határig tart, írja a Forbes Srbija. Az „ismeretlen” tolvajok célpontjai elsősorban a kontakt hálózat rézdrótjai voltak, de egyéb vasúti alkatrészeket, például súlyokat is elloptak. A bűncselekmények szervezett csoportok által lettek végrehajtva, és az egyik esetben a lopást még akkor is sikerült végrehajtani, amikor a hálózat magas feszültség alatt volt. A közzétett feljelentések összesen több mint két tonna ellopott…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Ma három irányból tervezik Újvidék bejáratának blokádját

Ma 11 és 14 óra között három útkereszteződést zárnak le a tüntetők Újvidéken, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a városba való bejutást. Az Újvidéki Egyetemről bejelentették, hogy a blokádokat a vasútállomáson történt baleset 100. napja alkalmából tartják, amelyben 15 ember vesztette életét, és két személy súlyosan megsérült. – hangzik a felhívás a vasárnapi újvidéki kereszteződés lezárására. A tervezett időszakban három nagyobb kereszteződés lesz lezárva, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a belépést a városba. Ugyanezen célból Belgrádban holnapra hétórás blokádot hirdettek a Gazella hídon. (Forrás és fotó: N1)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Vučić személyes védelmét a legmagasabb fokozatra emelték – a „Kobrák” azonnal reagáltak az incidens után, amelyben a szerb elnök autója érintett volt

A szerb elnök védelmét biztosító Kobra különleges egység a tegnapi incidens után úgy döntött, hogy az összes körülményt mérlegelve a védelmi intézkedéseket maximálisan szigorítják. Emlékeztetőül: Az esetnek nem voltak sérültjei, de az incidens miatt vizsgálat indul. (Blic nyomán, fotó: novosti.rs)

Tovább
Délvidék Kiemelt 

VMDK-közlemény: „Vučić adai és moholi látogatása minden volt, csak nem őszinte találkozás a polgárokkal“

Az alábbiakban a VMDK közleménye olvasható. Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić adai és moholi látogatása minden volt, csak nem őszinte találkozás a polgárokkal. Ahelyett, hogy a helyi lakosok valódi támogatását élvezte volna, a hatalom ismét a jól ismert módszerekhez folyamodott – nem odavalósi embereket buszoztatott, és a közszférában dolgozókat kötelezte a részvételre. Valódi párbeszéd helyett egy előre megrendezett műsort láthattunk, ahol Összességében ez egy újabb kísérlet volt a mesterséges támogatás bemutatására, amelyet a helyiek tisztán átláttak. A Tiszamente lakosainak üzenete egyértelmű: az elnök se nem illetékes, se nem  kívánatos, ha a…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

A szabadkai egyetemisták a mai tiltakozó sétájukra hívják a polgárokat

A szabadkai egyetemisták újabb tiltakozó sétát hirdettek meg ma délutánra. A tüntetők a következő útvonalon haladnak majd: a Prozivka parktól a Nada Dimić utcán keresztül a Belgrádi úton át, majd a Makszim Gorkij utcán keresztül a Patria szállodáig. Ott beszédek hangzanak el, valamint a szokásos tizenöt perces csenddel zárul a rendezvény. A tiltakozás alatt az említett utcákat valószínűleg részlegesen lezárják a forgalom elől, illetve a Patria szálloda előtti kereszteződés is ideiglenes blokád alatt lesz. A rendőrség biztosítja a rendezvényt, és gondoskodik a résztvevők biztonságáról. Az gyülekezés 16.30-kor lesz a Prozivkán,…

Tovább
Kiemelt Világunk 

Francia média: „A tiltakozások nem lankadnak, a nép dühe tovább fokozódik és egyre nagyobb kihívás elé állítja Vučićot”

A francia országos és regionális média rendszeresen és részletesen beszámol a szerbiai tüntetésekről. Egyöntetűen úgy értékeli, hogy az egyetemistákat és polgárokat egyesítő mozgalom nem gyengül. Mi több, az elégedetlenség Miloš Vučević miniszterelnök lemondása ellenére is tovább fokozódik. A párizsi Le Monde megállapítja, hogy három hónappal az újvidéki vasútállomás előtetejének összeomlása után, amely 15 ember életét követelte, „a harag nem csillapodik Szerbiában, a miniszterelnök lemondása ellenére sem.” A lap fényképeket közölt a tüntetésekről és a hídblokádokról. „Újvidék, Szerbia második legnagyobb városa, nem látott ilyen nagyszabású demonstrációkat a ’90-es évek óta, amelyek…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Roskadozó „haladó szerkezet“: ezúttal Vučić autójának kereke szakadt le

Aleksandar Vučić szerb elnök egy kisebb kalamajkát élt át ma, miközben Homokrév felé tartott hivatalos autójával. Melence után, a nagykikindai gyűlés előtt, hirtelen egy kerék gondolta úgy, hogy elég volt, és egyszerűen leesett. Az elnök elmondta, hogy valószínűleg a gumi pukkant ki, de azt is hozzátette, hogy az illetékeseknek kell kideríteniük, mi történt pontosan. A baleset után a szerb elnök átült egy másik járműbe, és folytatta a közép-bánáti körzet látogatását. A hivatalos megerősítés szerint nem a gumi pukkant ki, hanem a kerék leszakadt. Az esetet fedélzeti kamera is megörökítette.  …

Tovább
Délvidék Kiemelt 

„A Délvidék mindig is Szerbia része volt és az is marad” – ilyen deklarációt készít a szerb elnök

Aleksandar Vučić szerb elnök  bejelentette, hogy február 15-én, Sretenje, azaz a julián-naptár szerinti Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, elfogadják a „Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része” című nemzeti deklarációt, amely szerinte határozott választ ad a délvidéki autonómiát és “elszakadást célzó kezdeményezésekre”. A nagyszerb nacionalista deklaráció célja –  a szerb elnök szerint – , hogy “egyértelműen megerősítse Szerbia szuverenitását és területi integritását”. “Bár a deklarációnak nem kell feltétlenül kapcsolódnia közvetlenül az államhoz, egyeztetni fogunk Szerbia partnereivel. Hosszú ideje építettük a kapcsolatainkat Pásztor Istvánnal, s a magyar testvéreinkkel tervezzük, hogy a jövőben is ezt tegyük” –…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A szerb Rod Blagojević lesz USA új belgrádi nagykövete – börtönben ült, támogatta Jugoszlávia bombázását 1999-ben

Rod Blagojević, Donald Trump közeli barátja és munkatársa, lesz az Egyesült Államok új belgrádi nagykövete – írják belgrádi médiumok. Blagojević 1956-ban született Chicagóban, és 2003 és 2009 között Illinois állam kormányzója volt. A szerb származású politikus jelenleg Szerbiában tartózkodik, és a direktno.rs cikke szerint megerősítették, hogy ő lesz az Egyesült Államok új nagykövete az országban. Ahogy korábban megírtuk, Blagojevićet politikai korrupcióval vádolták és elítélték. 2011-ben bűnösnek találták Illinois állam kormányzójához méltatlan cselekedetek elkövetésében, beleértve azt a vádat, hogy megpróbálta áruba bocsátani Barack Obama üresedésben lévő szenátori helyét. Ezt követően 14…

Tovább