Kiemelt Szerbia 

Vučić azt állítja, az egyetemi tanárok és a hallgatók új politikai szervezet létrehozását tervezik a volt „G17+“ mintájára

Aleksandar Vučić szerb elnök azt nyilatkozta, hogy új szervezet létrehozása van folyamatban, amelye az egykori „G17+”-ra hasonlít majd, s az „Inicijativa 60” (60-as kezdeményezés) névet fogja viselni. Elmondása szerint ebben 190 „blokádos“ egyetemista venne részt, akik a professzorokkal közösen egy úgynevezett „hallgatói listát” hoznának létre. „Ezt azért tervezik, mert a korábbi átmeneti kormányra vonatkozó kezdeményezésük nem járt sikerrel. Most azt fogják mondani: új választásokat követelünk, majd vezetőknek kinevezik Božo Prelević ügyvédet és a kifejezetten antiszerb irányultságú Ognjen Radonjić professzort és még néhány másik személyt” – mondta Vučić. Hozzátette, hogy mindez…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Dráma: Tovább duzzad a tömeg a hazugsággyárnak tartott szerb „köztévé“ előtt

Hatodik napja tart a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) belgrádi székháza előtti blokád. A tiltakozás a Takovska utcában, a város központjában levő épület előtt zajlik, az eddigi legnagyobb létszámú tömeg jelenlétében: éjjel 11 óra körül már több mint tizenötezren gyűltek össze, éjfél után pedig tovább duzzadt a tömeg. A blokádon ma este is jelen vannak a Novi Pazarból érkezett egyetemisták, akik a húsvéti ünnepek alatt jöttek Belgrádba, hogy segítsenek a fővárosi hallgatóinak. A forgalom elől elzárták a Takovska utcát – a Knez Miloš és a Svetogorska utca közötti szakaszon –,…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A magyar kormánymédia megkezdte a szerbiai tüntetések

Az újvidéki vasútállomás tragédiája óta Szerbiában folyamatos tüntetések zajlanak. Az utcákra vonuló polgárok jogos felháborodásuknak adnak hangot a felelőtlenség, a kormányzati elhallgatás és a rendszerszintű korrupció miatt. A politikai feszültségek közepette nemrég Orbán Viktor is megszólalt: egy videóüzenetben biztosította támogatásáról Aleksandar Vučić szerb elnököt. Ez a kiállás egyértelmű politikai állásfoglalásként értékelhető – a magyar kormánymédia pedig ennek nyomán azonnal megkezdte a tüntetések lejáratását. A támadások egyik példája a Magyar Nemzet április 18-i cikke, amely a XXI. Század Intézet Mindig péntek című műsorában elhangzottakat szemlézi. A lap „Kifakult a „színes forradalom”…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Elbocsátás fenyegeti azokat, akik nem hajlandók részt venni a Szerb Haladó Párt rendezvényein

Željko Veselinović, a „Sloga” szakszervezet elnöke és parlamenti képviselő szerint súlyos nyomás nehezedik a közszférában dolgozókra, hogy részt vegyenek a Szerb Haladó Párt (SNS) rendezvényein. Elmondása szerint a dolgozókat fenyegetik, zsarolják, sőt anyagilag is ösztönzik a részvételre, miközben akik nyilvánosan felszólalnak ez ellen, gyakran elveszítik állásukat. Veselinović szerint eddig 410 állami intézményből és vállalatból érkezett bejelentés ilyen visszaélésekről, főként iskolákból, szociális központokból és egészségügyi intézményekből – köztük Koszovóból is. A munkavállalókat gyakran a munkaszerződés meg nem hosszabbításával zsarolják. Veselinović bírálta az ellenzéki pártokat is, amiért nem nyújtanak jogi vagy anyagi…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„A haladó hatalom március 15-én megbukott, csak senki sem szólt nekik erről”

Miloljub Albijanić parlamenti képviselő, aki néhány nappal ezelőttig a kormánykoalíció tagja volt, kijelentette: a hatalom további elnyomást készít elő a diákok és tanárok ellen, noha – ahogyan fogalmazott – már március 15-én megbukott, amikor is, állítása szerint, Szerbia történetének legnagyobb tömegmegmozdulása zajlott le. „A miniszterelnök és az oktatási miniszter még a kormány megalakulása előtt megosztották az egyetemistákat, elmentek a „ćaciland” nevű rendezvényre, elítélték a diáktüntetéseket. Aztán meg úgy tesznek, mintha párbeszédet akarnának indítani. Valójában a kormányfő bejelentésében rejtetten további elnyomás húzódik a diákokkal és tanárokkal szemben” – mondta Albijanić a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Színes fogadtatás a Strasbourgig bicikliző egyetemistának

Több ezren fogadták a Rektori Hivatal előtt azokat az egyetemistákat, akik Újvidékről a franciaországi Strasbourgig kerékpároztak, hogy elvigyék a szerbiai diákok üzenetét az európai intézményekne – írja az rtv.rs.  kerékpározó egyetemistákat vörös szőnyegen fogadták Újvidéken. Eredetileg 17 órára várták őket, de 20 órára halasztották az érkezésük várható időpontját. Végül még később, 22 óra után érkeztek meg a helyszínre, ahol rengetegen várták őket. – mondták a hazaérkezés után. Mintegy 80 egyetemista április harmadikán indult a csaknem 1500 km-es túrára, és 15-én érkeztek meg Strasbourgba. Közben olyan városokon haladtak keresztül, mint Budapest,…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Az RTS blokádjának ötödik napja: Az egyetemisták kitartanak, a közmédia vezetősége feljelentést tett

A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) blokádja már az ötödik napjába lépett: diákok és polgárok továbbra is lezárják az épület bejáratait a Takovska utcában és a Košutnjakon. A közmédiát korábban is blokkolták a diákok, követelve, hogy az valósághűen és átfogóan számoljon be a diákok követeléseiről és a tüntetésekről. A mostani blokád közvetlen oka az volt, hogy az RTS nem tudósított szakszerűen a diákok strasbourgi kerékpártúrájáról. Az egyetemisták az RTS szerkesztőinek leváltását és az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) új tanácstagjainak kinevezésére vonatkozó pályázat azonnali kiírását követelik. A parlament kulturális és…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

VMDK: „Gumibot dialógus“

Az alábbiakban a VMDK közleménye olvasható. A mai napon, 2025. április 18-án, Belgrádban tanúi lehettünk annak, hogy a hatalom milyen eszközökhöz nyúl, amikor szembesül a kritikus hangokkal és az autonóm közintézményekkel. Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora ellen megindított rendőrségi eljárás, valamint az őt támogatók elleni fellépés újabb bizonyítéka annak, hogy az új kormány elsődleges célja nem a társadalmi párbeszéd, nem az intézményi stabilitás vagy a normalitás megteremtése, hanem a felsőoktatás feletti totális kontroll megszerzése és az egyetemi közösségek megfélemlítése. A rektort hivatali visszaéléssel és diszkriminációval vádolják, mert a hatalomhoz…

Tovább
Délvidék Kiemelt Szerbia 

Szabadkőműves szerb miniszter? Bálint Béla furcsa keresztvetése mémcunamit indított

Nem sokáig maradt észrevétlen dr. Bálint Béla, az új szerb tudományos, technológiai fejlesztési és innovációs miniszter első nagy nyilvános megmozdulása a parlamentben – de sajnos nem a szónoklata, hanem egy különös mozdulata miatt került reflektorfénybe. A miniszter ugyanis a parlamenti ülésen, amikor keresztet akart vetni, valahogy geometriaórára tévedt, és egy háromszögre emlékeztető kézmozdulattal zárta a rituálét. A szerb internet népe természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot: mémek tucatjai lepték el a közösségi oldalakat, ahol hol szabadkőműves jelzésként, hol villám-szignálként, máskor meg a telefon PIN-kódjaként azonosítják a különös kézmozdulatot. kajahagahahafagafagavHAHAHHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHA…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„Ezt Oroszországban NEM így írják”: Ízekre szedték az állítólagos FSZB-jelentést az orosz Reddit-felhasználók!

Az orosz Reddit-felhasználók nyelvi hibák és logikai ellentmondások hosszú sorát fedezték fel abban a „jelentésben“, amelyet a szerb elnök és körei az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) dokumentumaként mutattak be, s amely a szerb Biztonsági-Információs Ügynokség (BIA) honlapján látott napvilágot. A témát indító egyik felhasználó elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a szövegben szerepel a „Љ” cirill betű, amit az orosz nyelv nem használ. – Oroszországban ez a betű egyszerűen nem létezik, tehát nem lehet csak gépelési hiba – írta. További gyanút keltő részlet a „nekih” (некиh) szó használata,…

Tovább