Kiemelt Szerbia 

A niši egyetemisták büntetőfeljelentést tettek Vučić ellen; szerintük több bűncselekményt követett el

A niši Jogi Kart blokád alatt tartó egyetemisták büntetőfeljelentést nyújtottak be a niši Felsőbb Ügyészségnél Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke, valamint Dragoslav Pavlović, Niš polgármestere ellen. Több bűncselekménnyel vádolják őket, egyebek között a személyes biztonság veszélyeztetésével. A feljelentés oka, hogy Vučić és Pavlović márciusban engedély nélkül léptek be a belgrádi, illetve a niši kórház intenzív osztályára, ahol a Kočaniban történt tűzeset sérültjeit ápolták. A látogatások során a sajtó is jelen volt. Fotók, videók készültek a betegekről – mindezt a páciensek előzetes hozzájárulása nélkül. A beadvány négy bűncselekményt nevesít: személyes biztonság veszélyeztetése,…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Miért nem kapta meg Szerbia az EU-tól várt 111 millió eurós támogatást?

Bár a szerb kormány korábban bejelentette, hogy április 10-ig megérkezik az Európai Unió 111 millió eurós előfinanszírozása a Nyugat-Balkánra szánt növekedési terv keretében, ez a pénz máig nem érkezett meg. Ezzel szemben Albánia és Észak-Macedónia már márciusban megkapták a támogatást. Az első részlet elvileg minden ország számára feltétel nélküli lenne, mégis úgy tűnik, hogy Szerbiára más szabályok vonatkoznak. Brüsszel nem adott hivatalos indoklást, de a háttérben politikai és társadalmi okokat, valamint a belső reformok lassúságát sejtik. Egyes elemzők szerint az is közrejátszhat, hogy Aleksandar Vučić elnök Moszkvába utazott. Az EU…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Szerbia és Délvidék 300 ezer tonna gyümölcsöt vesztett a fagy és a jégeső következtében: Mi lesz az árakkal?

A márciusi fagy után május elején jégeső sújtotta Szerbia és Délvidék egyes részeit, újabb súlyos károkat okozva a gyümölcstermesztőknek. Legnagyobb csapás a sárgabarackot érte a csapás – bizonyos térségekben a termés 95%-a ment tönkre. A jégverés jelentős károkat tett a szilvában, almában, málnában és szederben is Zoran Keserović, az Újvidéki Mezőgazdasági Kar professzora szerint az időjárási csapások főként Šumadija és Nyugat-Szerbia régióját sújtották. Elmondása szerint a fagy miatt már több mint 300 ezer tonna gyümölcs veszett oda az átlagos évekhez képest. A jégverés ilyen korai megjelenése ritkaságnak számít – jegyezte…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Csőtörés vagy vízishow? 10 méteres gejzír nyitotta meg a turisztikai szezont Belgrádban

Látványos csőtörés történt hétfőn Belgrád városközpontjában, a Theodore Dreiser utcában, ahol egy megrepedt vezetékből tíz méter magasra tört fel a víz. A helyszínen készült videókon jól látható, ahogy a víz szökőkútszerűen áramlik az utcára, kisebb patakot formálva. A közösségi oldalakon megjelent beszámolók szerint nem ez az első ilyen eset az érintett szakaszon, a lakók szerint a rendszeres csőtörések a rossz minőségű javítási munkák következményei.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   MOJ – BEOGRAD (@moj_beo_grad_) által megosztott bejegyzés

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Franciaországból jöttek a lopott autók, Szerbiában adták el az alkatrészeket

Öt szerb személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Franciaországból származó lopott autók alkatrészeit értékesítették gyorspostán keresztül. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség szerint a banda Renault és Citroën típusú gépkocsikat szerzett be Franciaországban, majd azokat Szerbiába szállították, ahol szétszerelték és az alkatrészeket eladták. A nyomozás szerint a járművek azonosítóit – például motorszámot és alvázszámot – is megváltoztatták. A házkutatások során számos, Franciaországból származó autóalkatrészt találtak. (021.rs nyomán)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Kétszer több cukorbeteg hal meg Szerbiában, mint máshol Európában

A Szerbiai Diabetológiai Szövetség hathetes kampányt indított „A nyilvánosságnak tudnia kell” címmel, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegség súlyos társadalmi és egészségügyi következményeire. Szerbiában mintegy 800.000 ember él diabétesszel, ám közülük körülbelül 250.000 nem is tud róla. Az elmúlt tíz évben a diabétesz miatti halálozás 20%-kal nőtt, és a halálozási arány kétszerese az európai átlagnak. A kampány célja, hogy a társadalom és az egészségügyi rendszer ismerje el a cukorbetegséget kiemelt problémaként. A Szövetség szerint a „néma gyilkosként” is emlegetett betegség egyre több fiatalt is érint, miközben a közvélemény alig tud…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

(Ön)plágium gyanújába keveredett a szerb oktatási miniszter – az egyetemi tanárok vizsgálatot követelnek

A Belgrádi Egyetem több oktatója panaszt nyújtott be a Tanítóképző Karhoz Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter ellen, akit önplágium (autoplagizmus) gyanúja terhel – értesült a Danas napilap. A beadványukat a kar etikai bizottságához nyújtották be, ahol Stanković jelenleg rendkívüli tanárként dolgozik. A panasztevők két konkrét esetet emeltek ki: 2017-ben, amikor Stankovićot rendkívüli tanári címre jelölték, egy korábban megjelent monográfia részletét mutatta be önálló tudományos munkaként. 2022-ben, újraválasztása során egy angol nyelvű tanulmányát, amelyet korábban a mostari egyetemen tett közzé, egyszerűen lefordította szerbre, és új publikációként adta be – azt a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„Nem megfelelő módon érintett“ egy újságírót a városatya

A „Kreni-promeni” Mozgalom niši szervezete közölte, hogy Igor Novaković, a városi képviselő-testület elnöke a városháza előcsarnokában – egy sajtótájékoztató ideje alatt – nem megfelelő módon érintett meg egy újságírót. A közlemény szerint a mozgalom ezt a viselkedést méltatlannak tartja. „Az ilyen mértékű tiszteletlenség a városi képviselő-testülettel szemben fegyelmi eljárást és az illetékes szervek azonnali intézkedését teszi szükségessé” – közölte az említett mozgalom. Emlékeztetnek arra is, hogy Novaković nemcsak a képviselő-testület elnöke, hanem egy felsőoktatási intézmény oktatója is. A „Kreni-promeni” továbbá felidézte, hogy Novaković ellen visszaélés gyanújával indult eljárás, amely majdnem…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Hamis papírokkal tette lehetővé a Trump-torony építését – letartóztatták a szerb műemlékvédelmi vezetőt

Goran Vasićot, a szerb Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet megbízott igazgatóját letartóztatták, miután a gyanú szerint hamis dokumentumokkal eltávolította a belgrádi Vezérkar épületeit a kulturális örökségek nyilvántartásából. Az ügyészség szerint ezzel lehetővé tette a Donald Trumphoz köthető beruházás megvalósítását, amely egy luxushotelt – a Trump-tornyot – építene a lebombázott épületek helyén. A dokumentumot Vasić állítólag a szakmai testületek megkerülésével küldte meg a kormánynak, amely 2024 novemberében meg is szüntette az érintett épületek műemléki védettségét. Az eset súlyosságát jelzi, hogy az Intézet dolgozói már korábban követelték a vezető leváltását a szakmai normák megsértése…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Súlyos diplomáciai botrány: a szerb védelmi miniszter ülve hallgatta Bosznia-Hercegovina himnuszát

Bosznia-Hercegovina külügyminisztere, Elmedin Konaković tiltakozó jegyzéket nyújtott be, mert Bratislav Gašić szerb védelmi miniszter ülve hallgatta Bosznia-Hercegovina himnuszát. Gašić tiszteletlenségről tett tanúbizonyságot Bosznia és Hercegovina himnusza alatt, amikor ülve maradt, miközben a jelenlévő résztvevők felálltak – áll a tiltakozó jegyzékben. A dokumentum szerint ez „durva tiszteletlenséget jelent Bosznia és Hercegovina állami szimbólumaival szemben, és összeegyeztethetetlen azzal a viselkedéssel, amely egy másik ország magas rangú állami tisztségviselőjétől elvárható”. A jegyzék hangsúlyozza: (fonet.rs és klix.ba nyomán, fotó: startbih.ba)

Tovább