Kiemelt Szerbia 

Állami nyereség, emberi tragédiák: szerencsejáték-függőségből épül a szerb költségvetés

A szerencsejátékpiac robbanásszerű növekedése révén Szerbia állami költségvetése rekordbevételekre tett szert: 2024-ben több mint 177 millió euró folyt be csak a szerencsejáték-szervezési díjakból, míg a teljes adó- és illetékbevétel elérte a 320 millió eurót, tudatja a novaekonomija.rs. A fogadóirodák, kaszinók és online játékok után fizetett díjak mértékét a kormány jelentősen megemelte – például a nyerőgépek után fizetendő adó 10%-ról 15%-ra nőtt, az élő kaszinójátékoknál pedig 25%-os lett. A törvényi szigorítások részeként kötelezővé tették a 90 napos kamerafelvétel-megőrzést és megtiltották az étel- és alkoholfogyasztást a játéktermekben. A játékosokat is sújtja a…

Tovább
Délvidék Kiemelt Szerbia 

A fizetések fele ételre megy: súlyosbodó megélhetési válság Szerbiában és Délvidéken

Szerbiában és Délvidéken a polgárok fizetésük jelentős részét, több mint 40 százalékát élelmiszerre költik – ez a legmagasabb arány a régióban, írja az Insajder.net portál. Egy alap bevásárlás, mint a kenyér, csirkehús, tojás, tej, olaj és cukor, már önmagában meghaladja az ezer dinárt, míg egy négytagú család havi élelmiszerköltsége elérheti a 70 ezer dinárt is. A lakosság szerint a bevételeik nagy része így az élelmiszerre és alaprezsire megy el, megtakarításra alig marad lehetőség. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ez nem a jobb ellátottságot jelenti, hanem azt, hogy a szerbiai és délvidéki…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„Vučić despotaként uralkodik, de a félelem kezd megszűnni” – figyelmeztet a Balkán-szakértő

A Szerbiában zajló tüntetések résztvevői többségükben Európa-pártiak, de csalódottak az Európai Unióban, amiért szerintük túl sok kompromisszumot köt Aleksandar Vučić rendszerével – nyilatkozta a Frankfurter Rundschau napilapnak Vedran Džihić Balkán-szakértő. A Bécsi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója szerint az egytemisták és polgárok brüsszeli és strasbourgi látogatása azt célozza, hogy az uniós intézmények végre határozottabban álljanak ki a szerbiai demokrácia mellett. Ez hosszú távon Szerbia uniós csatlakozásának is lendületet adhat – különösen, ha Vučić távozik a hatalomból. Džihić szerint Vučić nacionalista múltja és szélsőjobboldali gyökerei nem kétségesek: Slobodan Milošević rezsimjében kezdte karrierjét,…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Szárítógép potom áron (vagy mégsem)? – A webáruház előbb megerősítette a rendelést, majd visszavonta, mert az árból „lemaradt egy nulla“

Egy vásárló 14.488 dinárért rendelt egy Bosch szárítógépet egy ismert szerbiai webáruházból. A rendelést visszaigazolták, azonban nem sokkal később törölték, arra hivatkozva, hogy „technikai hiba” történt – a gép ára ugyanis valójában tízszer ennyi, több mint 140.000 dinár. A vásárló panaszt tett az üzletnél és a piacfelügyeletnél is. Jogosan tette? A fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint a bolt köteles az árut az általa feltüntetett áron eladni – mondta Dejan Gavrilović, az Efektiva Fogyasztóvédelmi Egyesület egyik vezetője. Ez azonban főként a hagyományos boltokra vonatkozik. Az internetes vásárlás más megítélés alá esik. Ha a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Mekkora űr tátong Szerbia és a normális világ között az idei állattenyésztési támogatások terén?

Az álattenyésztés terén is nagy űr tátong Szerbia és a civilizált világ között. A következő egyszerű példa is erről tanúskodik. A szerbiai és a délvidéki gazdák a 2025-ben 55 ezer dináros (469 eurós) tehén utáni évi támogatásban részesülnek. Fontos kihangsúlyozni, hogy Sajnos még ez a kis pénz is gyakran késik. A szerb állam tehát az egyetlen úgy-ahogy működőképes gazdasági ágazattal sem törődik. Eközben a tehenenkénti évi támogatás pl. Németországban 2 000, Franciaországban 1 700, Spanyolországban pedig 1 500 eurót tesz ki. (srbin.info nyomán, fotó: espreso.co.rs)

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Az egyetemisták azt követelik, hogy május közepéig írják ki a választásokat – különben radikalizálódnak a tiltakozások

Az immár közel hat hónapja az egyetemek blokádjával tiltakozó egyetemisták közölték: elvárják, hogy a közelmúltban követelt rendkívüli parlamenti választásokat május közepéig kiírják. Ha a választásokat nem írják ki hamarosan, a diákok a tiltakozások radikalizálását helyezik kilátásba – de továbbra is békés módon. A Szabad Európa Rádiónak (RSE) nyilatkozva Aleksandar Milošević, a belgrádi Matematikai Kar blokádot folytató hallgatója elmondta: a diáklista élén olyan emberek fognak állni, akiktől elvárható az egyetemisták követeléseinek teljesítése. Kiemelte, hogy a jelöltek – akiket minden kar maga javasol – nem lehetnek tagjai a jelenlegi kormánypártoknak, az ellenzék…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Szerbia megerősítette elkötelezettségét az orosz energetikai együttműködés mellett

Szerbia reméli, hogy a jövőben is fenntartja az orosz gázszállítások jelenlegi feltételeit – jelentette ki Aleksandar Vučić, az ország elnöke. Moszkva és Belgrád új megállapodásról tárgyal, tekintettel arra, hogy a jelenlegi május végén lejár. A tengerparttal nem rendelkező balkáni állam nagymértékben függ az orosz energiaszállításoktól, és az ukrajnai konfliktus miatt Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók is sújtják. Szerbiának azonban, amely elutasította, hogy fegyvereket küldjön Ukrajnába, és bírálta a Moszkvával szembeni uniós szankciókat, sikerült biztosítania az orosz olaj- és gázszállításokat. – mondta Vučić folyékony orosz nyelven Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A szerb Mister Bean derűlátása: „Nem lesznek uniós szankciók Vučić moszkvai látogatása miatt“

Marko Đurić külügyminiszter szerint a szerb diplomácia az elmúlt napokban „következetességről tett tanúbizonyságot”, és Aleksandar Vučić elnök moszkvai látogatása nem vezet sem az európai integrációs folyamat megszakításához, sem a szankciók bevezetéséhez az Európai Unió részéről. A miniszter az RTS „köztévének“ adott interjújában elmondta: a következő napokban Belgrádba látogat az Európai Tanács elnöke, António Costa, valamint az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas. Đurić szerint mindez azt jelzi, hogy Szerbia kapcsolatai Brüsszellel tovább erősödnek, mégpedig anélkül, hogy ez veszélyeztetné az ország „kiegyensúlyozott külpolitikáját”. „Nem lesz szó sem szankciókról, sem az…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Sokba kerülnek a szerbiai és délvidéki polgároknak a haladók által megnyitott gyárak

A Leoni, az IMI, a Zumtobel, a Johnson Electric, az Olimpias Group és a Geox cégek a Szerbia területén megnyitott gyáraik működtetéséért a köztársasági költségvetésből nem kevesebb mint 85 millió eurót kaptak-kapnak támogatás címén. A rendszerellenes média figyelmeztet arra a tényre, hogy itt gyakorlatilag minden szerbiai polgár pénzéről van szó, vagyis a rezsim a gazdasági fejlődés látszatáért mindannyiunk zsebébe nyúl. Ahhoz, hogy ilyen zsíros támogatásban (amelyet akár ajándéknak is lehetne nevezni) jussanak, a külföldi cégeknek (elvileg) eleget kellene tenniük  a szerb állammal kötött szerződésekben szereplő feltételeknek. Ezek a feltételek a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Egy szerb tábornok szerint a partizánok időutazók voltak és már az első világháborúban meneteltek

Ljubiša Diković, egykori vezérkari főnök és a partizán veteránokat tömörítő SUBNOR elnöke, most épp az ún. „Győzelem Napján” tartott beszédet Belgrádban. És ha már mikrofont kapott, sikerült is történelmet írnia – mármint újraértelmeznie. A tábornok úr ugyanis látványosan összekeverte az első világháborús szaloniki frontot az 1945-ös szerémségi fronttal. Szerinte a partizán terroristák a Vörös Hadsereggel karöltve már 1918-ban is törtek előre – valahonnan Görögországból. Hogy a franciák, britek meg a szerbek mit szóltak volna ehhez 1915-ben, nem tudni, de vélhetően csodálkoztak volna a komcsi zászlókon. Aki kicsit is figyelt történelemórán,…

Tovább