Kiemelt Szerbia 

81 évvel ezelőtt: Belgrád 4000 civilje halt meg a szövetségesek, partizánok és csetnikek miatt

1944. április 16-án, a julián naptár szerinti húsvét vasárnapján, Belgrád városa nem a feltámadás örömét ünnepelte, hanem a szövetséges bombázók pusztítását szenvedte el. Az amerikai 15. légierő 600 nehézbombázója, brit gépek támogatásával, szőnyegbombázást hajtott végre a város felett, amelynek során a becslések szerint 2500 és 4700 közötti civil vesztette életét, és több mint 5000-en megsebesültek. A hivatalos célpontok között katonai és ipari létesítmények szerepeltek, azonban a bombák jelentős része lakónegyedekre, kórházakra, iskolákra és templomokra hullott. A város központjában található Bajloni piac, a Krunska utcai szülészet és a Dorćol negyed súlyos…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Aleksandar Vulinnak nincs szerepe az új kormányban: Vučić hízelegne az EU-nak?

Aleksandar Vulin, a Szocialista Mozgalom elnöke és a korábbi kormány alelnöke nem lesz része az új, Đuro Macuta vezette kabinetnek a Nemanja utcában. Ahogy a NIN írja, ez még a politikai viszonyokat jól ismerőket is meglepte. Maga Vulin korábban azt állította, hogy „a Nyugat, különösen az Európai Unió, mindent meg fog tenni” annak érdekében, hogy ne kerülhessen be az új kormányba – hasonló kijelentést tett Marta Kos, az EU új bővítési biztosa is. Így az a döntés, hogy Vulin kimarad az új kabinetből – amelyet éppen akkor választottak meg, amikor…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Német László húsvéti üzenete

Belgrád érseke, Német László üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki vizsgálja meg saját gondolatait, szavait és tetteit: „Ez a harc az ember szívében történik, mindannyiunk szívében.” A keresztény ember legfőbb feladata – hangsúlyozta – a megtérés: „más irányba fordulni, megváltoztatni a gondolkodást, visszafordulni, vagy magunkhoz térni”. Az érsek figyelmeztetett: bűneinkkel „szinte újra keresztre feszítjük Jézust”, és Dosztojevszkijt idézve arra emlékeztetett, hogy az ember képes lenne ma is elutasítani Krisztust, mégis, „Jézus feltámadásával megmutatta, hogy az emberi természet képes erőszak nélkül harcolni a jóért – és hogy végül mindig…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Kétmillió ember a szegénységi küszöbön Szerbiában és Délvidéken – mit mutatnak a számok?

Ognjen Radonjić, a Belgrádi Egyetem közgazdaságtan professzora szerint a Szerbiáról terjesztett „gazdasági tigris” narratíva hamis, ha valaki a valós gazdasági mutatókat vizsgálja. Az N1-nek adott nyilatkozatában elmondta: az egy főre jutó GDP-t a statisztikai trükkök emelték meg, miközben a gazdasági növekedés nem fenntartható, nem alapul technológiai fejlődésen, és nem kínál jövőt a fiatal generációknak. Radonjić rámutatott, hogy mintegy kétmillió ember él a szegénységi küszöb alatt, és Szerbia Európa egyik legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenségeit mutató, illetve legkorruptabb államai közé tartozik. Hangsúlyozta, hogy a növekedést főként korrupcióval terhelt infrastrukturális beruházások és alacsony hozzáadott…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Vučić azt állítja, az egyetemi tanárok és a hallgatók új politikai szervezet létrehozását tervezik a volt „G17+“ mintájára

Aleksandar Vučić szerb elnök azt nyilatkozta, hogy új szervezet létrehozása van folyamatban, amelye az egykori „G17+”-ra hasonlít majd, s az „Inicijativa 60” (60-as kezdeményezés) névet fogja viselni. Elmondása szerint ebben 190 „blokádos“ egyetemista venne részt, akik a professzorokkal közösen egy úgynevezett „hallgatói listát” hoznának létre. „Ezt azért tervezik, mert a korábbi átmeneti kormányra vonatkozó kezdeményezésük nem járt sikerrel. Most azt fogják mondani: új választásokat követelünk, majd vezetőknek kinevezik Božo Prelević ügyvédet és a kifejezetten antiszerb irányultságú Ognjen Radonjić professzort és még néhány másik személyt” – mondta Vučić. Hozzátette, hogy mindez…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Dráma: Tovább duzzad a tömeg a hazugsággyárnak tartott szerb „köztévé“ előtt

Hatodik napja tart a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) belgrádi székháza előtti blokád. A tiltakozás a Takovska utcában, a város központjában levő épület előtt zajlik, az eddigi legnagyobb létszámú tömeg jelenlétében: éjjel 11 óra körül már több mint tizenötezren gyűltek össze, éjfél után pedig tovább duzzadt a tömeg. A blokádon ma este is jelen vannak a Novi Pazarból érkezett egyetemisták, akik a húsvéti ünnepek alatt jöttek Belgrádba, hogy segítsenek a fővárosi hallgatóinak. A forgalom elől elzárták a Takovska utcát – a Knez Miloš és a Svetogorska utca közötti szakaszon –,…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A magyar kormánymédia megkezdte a szerbiai tüntetések lejáratását

Az újvidéki vasútállomás tragédiája óta Szerbiában folyamatos tüntetések zajlanak. Az utcákra vonuló polgárok jogos felháborodásuknak adnak hangot a felelőtlenség, a kormányzati elhallgatás és a rendszerszintű korrupció miatt. A politikai feszültségek közepette nemrég Orbán Viktor is megszólalt: egy videóüzenetben biztosította támogatásáról Aleksandar Vučić szerb elnököt. Ez a kiállás egyértelmű politikai állásfoglalásként értékelhető – a magyar kormánymédia pedig ennek nyomán azonnal megkezdte a tüntetések lejáratását. A támadások egyik példája a Magyar Nemzet április 18-i cikke, amely a XXI. Század Intézet Mindig péntek című műsorában elhangzottakat szemlézi. A lap „Kifakult a „színes forradalom”…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Elbocsátás fenyegeti azokat, akik nem hajlandók részt venni a Szerb Haladó Párt rendezvényein

Željko Veselinović, a „Sloga” szakszervezet elnöke és parlamenti képviselő szerint súlyos nyomás nehezedik a közszférában dolgozókra, hogy részt vegyenek a Szerb Haladó Párt (SNS) rendezvényein. Elmondása szerint a dolgozókat fenyegetik, zsarolják, sőt anyagilag is ösztönzik a részvételre, miközben akik nyilvánosan felszólalnak ez ellen, gyakran elveszítik állásukat. Veselinović szerint eddig 410 állami intézményből és vállalatból érkezett bejelentés ilyen visszaélésekről, főként iskolákból, szociális központokból és egészségügyi intézményekből – köztük Koszovóból is. A munkavállalókat gyakran a munkaszerződés meg nem hosszabbításával zsarolják. Veselinović bírálta az ellenzéki pártokat is, amiért nem nyújtanak jogi vagy anyagi…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

„A haladó hatalom március 15-én megbukott, csak senki sem szólt nekik erről”

Miloljub Albijanić parlamenti képviselő, aki néhány nappal ezelőttig a kormánykoalíció tagja volt, kijelentette: a hatalom további elnyomást készít elő a diákok és tanárok ellen, noha – ahogyan fogalmazott – már március 15-én megbukott, amikor is, állítása szerint, Szerbia történetének legnagyobb tömegmegmozdulása zajlott le. „A miniszterelnök és az oktatási miniszter még a kormány megalakulása előtt megosztották az egyetemistákat, elmentek a „ćaciland” nevű rendezvényre, elítélték a diáktüntetéseket. Aztán meg úgy tesznek, mintha párbeszédet akarnának indítani. Valójában a kormányfő bejelentésében rejtetten további elnyomás húzódik a diákokkal és tanárokkal szemben” – mondta Albijanić a…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Színes fogadtatás a Strasbourgig bicikliző egyetemistának

Több ezren fogadták a Rektori Hivatal előtt azokat az egyetemistákat, akik Újvidékről a franciaországi Strasbourgig kerékpároztak, hogy elvigyék a szerbiai diákok üzenetét az európai intézményekne – írja az rtv.rs.  kerékpározó egyetemistákat vörös szőnyegen fogadták Újvidéken. Eredetileg 17 órára várták őket, de 20 órára halasztották az érkezésük várható időpontját. Végül még később, 22 óra után érkeztek meg a helyszínre, ahol rengetegen várták őket. – mondták a hazaérkezés után. Mintegy 80 egyetemista április harmadikán indult a csaknem 1500 km-es túrára, és 15-én érkeztek meg Strasbourgba. Közben olyan városokon haladtak keresztül, mint Budapest,…

Tovább